Az Nvidia amellett, hogy a mesterséges intelligencia szektorban szinte nélkülözhetetlen lett, más iparágakban is jól teljesít. A cég hosszú ideje igyekszik az autógyártóknak is kiemelt beszállítójává válni, és most úgy fest, hogy ez a törekvése (is) kezd beérni.
A GTC keretei között a vállalat bejelentette, hogy a már a Nissan Motor, az Isuzu, valamint a BYD és a Geely is kiemelt partnere lesz. Ezeken felül pedig mélyíti a kapcsolatát a Hyundai Motorral.
Ezek a cégek egyaránt alkalmazni fogják az Nvidia legfejlettebb Drive Hyperion platformját, ami már megalapoz a negyedik szintű önvezetésnek. A rendszer sikeresen kombinálja a cég által fejlesztett egyedi chipeket, a számítási rendszereket, a szenzorokat és persze a szoftveres környezetet. A BYD autóiban már ott van az Nvidia chipje, és gyűjti az adatokat, amiket a következő Drive Hyperiont használó járművekben képes lesz kamatoztatni. A Geely az Nvidia Thor alapú platformját alkalmazza már a legújabb Zeekr modellekbe, azokban is, amiket a Waymo kezd használni az USA-ban.
Jönnek az Nvidia saját robotaxijai is, de ezek még odébb vannak. 2027 első felében indulhat az éles üzem Los Angelesben és San Franciscóban. Ha minden jól alakul, akkor a terjeszkedés villámgyorsan fog menni. Az Nvidia az Uberrel közösen 28 országba juttatna önvezető taxikat 2028-ra. A Bolt, a Grab, a Lyft és a TIER IV is az Nvidia Hyperionra fog építkezni a friss bejelentés szerint.
Bejelentette a cég a Halos OS-t is, aminek a biztonság szempontjából lesz nagy jelentősége. Ennek elemiről korábban már beszélt a cég. A Halos OS egy univerzális biztonsági alapot nyújt a termelésre kész, jól skálázható autonómiához a Drive Hyperion platform alkalmazása mellett. A DriveOS-re épülő biztonsági megoldásról van szó, ami megfelel járműipari előírásoknak, erről tanúsítványai is vannak már. A Halos OS már a negyedik szintű önvezetéshez idomul.
„Már régóta dolgozunk az önvezető járművek fejlesztésén. Elérkezett az önvezető autók ChatGPT-pillanata” – mondta Jensen Huang a GTC-n. Talán sokan nem emlékeznek már, de a cég valóban nagyon hosszú ideje dolgozik azon, hogy a járműipar számára biztosítson platformokat, és ezeknek a kezdetek óta részét képezik a különböző vezetéstámogató technológiák. Az Nvidia Drive első generációját 2015-ben jelentette be a cég.
„Most már tudjuk, hogy képesek vagyunk önvezető autókat üzemeltetni, és ma bejelenthettük az Nvidia robotaxi-kompatibilis platformjának négy új partnerét. ... a jövőben hihetetlenül sok robotaxi-kompatibilis autó lesz forgalomban.” – emelte ki Huang a beszámolójában.
Néhány héttel ezelőtt Xinzhou Wu, az Nvidia járműipari részlegének vezetője arról beszélt, hogy a Teslának egyáltalán nincs olyan nagy előnye, mint ahogy azt beállítják. Nagyon hasznos az a 8,5 milliárd mérföld alatt gyűjtött adat, ami a cég rendelkezésére áll az FSD-nél, de ez egyáltalán nem szükségszerű. A megfelelő szenzorokra van szükség, és egy olyan fejlett MI-re, ami ezek adatait megfelelően kezeli. Az Nvidia rendszere alapból kamerát, radart és ultrahangos érzékelőt alkalmaz, és meg lehet toldani LiDAR-ral, ha a költségkeret engedi.
Az Nvidia járműipari és robotikai részlegének bevétele tavaly hajszál híján 40 százalékkal emelkedett, és elérte a 2,3 milliárd dollárt. Idén pedig a cég várakozása szerint még nagyobb növekedési ütemre kapcsol ez a divízió. Nemcsak a járműipar, hanem a robotika is hajtani fogja a bevétel gyarapodását. A GTC-n a cég egy “valódi” Olaf robotot is prezentált, amit az Nvidia technológiáival alkottak meg, és napokon belül munkába fog állni a párizsi Disneylandben.
Nagyon izgalmas időszak előtt áll az Nvidia még akkor is, ha az MI szektort egy kicsit félretesszük. Persze mind a robotikában, mind pedig a járműiparban fontosak a cég mesterséges intelligencia fejlesztései, technológiái.