Rekord negyedévet zárt a Ubisoft

Tovább erősödött a digitális értékesítés, még többet költenek a játékosok, és egyre erősödik a PC szerepe.

Rekord negyedévet zárt a Ubisoft

A 2018-2019-es üzleti év első negyedévét rekord bevétellel zárta a Ubisoft. Ez konkrétan azt jelenti, hogy 400 millió eurós forgalmat bonyolítottak három hónap alatt, ami alapvetően három dolognak köszönhető Yves Guillemot vezérigazgató szerint.

Az egyik, hogy továbbra is masszívan növekszik a digitális játékeladások száma, mellé pedig a (szintén digitális értékesítéshez számolt) visszatérő költések a vásárlók részéről. Itt olyanokra kell gondolni, mint a mikrotranzakciós holmik, a DLC-k, a szezonbérletek, az előfizetések és hasonlók. Ezen kívül pedig továbbra is hatalmas a kereslet a Ubisoft korábbi címei iránt, melyeket jellemzően szintén digitálisan vásárolnak meg a felhasználók.

A pár éve tartó trendnek megfelelően ezúttal is erősödött a PC szerepe az eladásokban.

Az egy évvel korábbi 21%-hoz képest most már 24%-ot harapott ki magának a teljes tortából, ami önmagában is impresszív, úgy meg főleg, hogy ezzel maga mögé utasította az Xbox One-t, ami 22%-ot hozott. A PlayStation 4 dominál a maga 38%-os részesedésével (a tavalyi 44%-hozképest visszaesett), a Nintendo Switch 5%-ot tesz ki az eladásokból, a mobil pedig 8%-ot, a maradék pedig az egyéb.

Yves Guillemot nagyon bizakodó a jövőt illetően: szerinte azAssassin’s Creed Odyssey és a The Division 2 is remek fogadtatásra talált az E3-on, a Skull & Bonest pedig mindenki dicsérte az egyedi játékmenet-megoldásai miatt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward