Shop menü

REKORD MÉRETŰ MINI-LED TV-VEL LÉPETT A SZÍNRE A TCL A CES-EN

A vállalat több újdonsággal vonult fel Las Vegasban, és az érdeklődők figyelmét egészen biztos, hogy a 115 colos televízióval tudja majd leginkább felkelteni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Rekord méretű Mini-LED TV-vel lépett a színre a TCL a CES-en

A TCL általában a jó ár-érték aránnyal rendelkező televíziók révén ismert, de a vállalat folyamatosan dolgozik azon, hogy minél magasabb szintet érjen el, és különlegesebb megoldásokkal tudjon szolgálni. A CES-re a cég ennek eredményeként egy tévémonstrummal érkezett.

Egy ideje már dolgozik a TCL Mini LED technológiás képernyőkön és megalkotta a világ legnagyobb Mini LED tévéjét. De szerencsére az újdonságnál nemcsak a méret a lényeg, hanem a képminőség is, éppen ezért például a Quantum Dot technológiát is alkalmazza a gyártó.

115 hüvelykes a különleges televízió képátlója.

Korábban a Micro LED technológiát alkalmazva láttunk hasonló méretű készülékeket, de ott a nagy méret egészen más okra vezethető vissza. Itt a tervezőket egyértelműen a megalománia hajthatta. A 115QM89 azonosítóval illetett készülék több mint 20 ezer különálló zónára felosztott Mini LED háttérvilágítást kapott, ennek köszönhetően nagyon jó lesz a kontrasztja, szépen kijönnek majd a sötét és fényes részletek akkor is, ha ezek egymáshoz közel vannak a képernyőn.

Galéria megnyitása

4K Ultra HD felbontású az újdonság, és a Quantum Dot révén a színvilága magával ragadó lesz. Összességében igazán immerzív élményt lesz képes biztosítani a 115QM89. Ehhez hozzájárul majd az is, hogy az integrált hangrendszer 6.2.2 csatornát, szóval még plafonra irányított hangszórók is vannak a berendezésben a Dolby Atmos teljes értékű támogatásához. A szerkezeten az Android TV rendszer teljesít majd szolgálatot, hogy ebből a szempontból is rendben legyen a konstrukció.

Galéria megnyitása

A TCL szerényebb készülékekkel is szolgálni fog 2024-ben, és a CES-en még egy sor újdonságról beszélt. Jön az új QM8 generáció, ahol továbbra is a QDot és a Mini LED technológiákkal lehet számolni, csak már kisebb képátlókkal. Ez a sorozat 65 coltól indul, és a csúcs itt is 98 col, szóval azért a méretre nem lehet panasz. Ezeknek a csúcsfénye elérheti akár az 5000 nitet is, és mérettől függően akár 5000 zónás lehet a háttérvilágítás. Van a készülékeken egy tükröződésmentes réteg is.

Még olcsóbban is lesznek kvantumpontos, Mini LED-es készülék 2024-ben, ezek a QM7 sorozatban jönnek. Ezeknél maximum 1500 körüli zónával lehet számolni a háttérvilágítás tekintetében, a méret pedig ugyanúgy elérheti a 95 colt is, de már 55 hüvelykről indul, ennek is köszönhető, hogy kedvezőbb árazással jöhet a QM7 sorozat. A maximális fényerő itt 2400 nit körül alakulhat, ami még mindig nagyon magas, és még ezek a tévék is integrált 2.1-es hangrendszert nyújtanak.

A TCL a Mini LED háttérvilágítást a Q6 és Q6 Pro szériáknál hagyja el, de a Quantuum Dot még ezekben az esetekben is biztosított lesz. A dinamikus kontrasztról még a Q6 Pro szériánál is egy többzónás, Full Array Local Dimming rendszerű direkt háttérfény fog gondoskodni LED-ekkel. De ebben az esetben a fényerő már sokkal kisebb lesz, legfeljebb 600 nit körül alakulhat, de a korábbi modellekhez képest így is 33%-os fejlődést biztosít a TCL ezen a termékvonalon.

A Q6 sorozat háttérvilágítása még szerényebb lesz, de még mindig direkt LED-es megoldásról beszélhetünk. Jó hír az is, hogy még a Q6 és Q6 Pro televíziók is 120 Hz-es támogatással jönnek, és egyebek mellett a VRR-ről is gondoskodnak, így játékre is be lehet őket fogni. A TCL Q6 széria 43 coltól 98 colig tart majd, itt lesz a kínálat a legnagyobb ebből a szempontból, a Q6 Pro „csak” 50 és 85 hüvelyk közötti méretekben lesz elérhető.

A TCL kvantumpontot nélkülöző, alsóbb árkategóriás televízió az S betűvel lesznek jelölve, az S5 széria 43 és 85 col közötti modellekből áll majd. Ezek egy hagyományos LED háttérvilágítást használnak, de 25%-kal nagyobb fényerőt tudna, mint a tavaly elődök. A TCL AIPQ Processor még itt is meglesz, ez gondoskodik az alacsonyabb felbontású videók felskálázásról. Továbbá HDR Pro+ és Dolby Vision támogatást is nyújtanak a TV-k.

A várható árakról a vállalat a CES-en nem beszélt.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére