Reagált a CD Projekt Red vezetője a Cyberpunk 2077 fejlesztésével kapcsolatos vádakra

Tényleg kamu volt az E3-as bemutató?

Reagált a CD Projekt Red vezetője a Cyberpunk 2077 fejlesztésével kapcsolatos vádakra

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Bloomberg számos belsős forrásra hivatkozva hozta nyilvánosságra, hogy a CD Projekt Red munkatársai mindig is tudták, hogy a Cyberpunk 2077 nem áll készen a megjelenésre, ennek ellenére a vezetőség mégis ragaszkodott a kiadáshoz. Közölték továbbá azt is, hogy a 2018-as E3-ra készített bemutató szinte teljesen kamu volt, aminek az elkészítésével ráadásul több hónapot töltöttek ahelyett, hogy a tényleges játékot kalapálták volna.

Adam Badowski, a CD Projekt Red vezetője most reagált a felmerült vádak egy részére, igaz, mint látni fogjuk, a legfontosabb kérdéseket továbbra is igyekszik kerülni, vagy inkább félrebeszél.

Tényleg szinte teljesen kamu volt az E3-as bemutató? Erre Badowski azzal kezdi a választ, hogy két évvel a megjelenés előtt egyszerűen lehetetlen, hogy egy kiállításra készült bemutató ne egyfajta "víziót" vagy éppen vertikális szeletet mutasson be a játékból, de szerinte ez még nem jelenti azt, hogy kamuról beszélhetünk: "Nézzétek meg a Dumdum-jelenetet, vagy az autós üldözést, vagy a többi dolgot" - írta.

Badowski szerint a Bloomberg újságírója félrevezeti az olvasókat, hiszen azok jelentős része nincs tisztában azzal, hogy a játékok nem lineárisan készülnek, és a végső termékre hasonlító változat csak néhány hónappal a megjelenés előtt áll össze. "Ha megnézzük ezt a demót, akkor igen, különbözik a véglegestől, de ezért írtuk ki rá, hogy work in progress. A végleges játék jobban néz ki és jobban működik, mint az a demó."

A hiányzó dolgokra kitérve Badowski azt mondta, hogy ez része a játékkészítés folyamatának, menet közben számos dolog kerülhet be vagy éppen ki. Az autós rajtaütések pedig benne vannak a játékban, szinte pont ugyanúgy, ahogy a demóban mutatták őket. Hozzáteszi, hogy végül a PC-s változat 9/10-es és 10/10-es értékeléseket kapott a legnagyobb újságoktól szerte a világon.

"Az előző konzolos generációk egy más ügyet jelentenek, ezzel kapcsolatban színt vallottunk és nagyon keményen dolgozunk rajta, hogy megoldjuk a problémákat, mint ahogy egyébként a PC-s verzió esetében is, ami még szintén nem tökéletes. Azonban a művészi víziót tekintve büszkék vagyunk a Cyberpunk 2077-re, és egyáltalán nem nevezném katasztrofálisnak" - folytatta Badowski.

De vajon a CD Projekt Red munkatársainak nagy része tényleg tudta, hogy a játék nem lesz kész 2020-ra?

Nos, Badowski erre úgy reagált, hogy a Bloomberg újságírója mindössze 20 emberrel beszélt, akik közül néhányan már nem dolgoznak a cégnél, és csak egyikük vállalta a nevét, erre pedig szerinte nehéz rámondani, hogy "az 500 fős csapat nagy része" osztaná ezt a véleményt. A Bloomberg azt is felhozta panaszként a megkérdezett munkatársaktól, hogy a lengyel fejlesztők sokszor szándékosan lengyelül beszéltek a külföldi munkatársak előtt, ezzel kellemetlen helyzetbe hozva őket, hiszen nem tudták, hogy miről van szó. Vajon éppen őket szidják-e egy számukra ismeretlen nyelven?

Badowski erre azt mondta, hogy igyekeznek nagyon odafigyelni erre, és hogy a meetingek során mindenki angolul beszél, mint ahogy a cégnek kiküldött e-mailekben és egyéb kommunikációban is az angolt használják. Ezen kívül ökölszabály, hogy a sima beszélgetések során is angolt használnak, ha valaki olyan van jelen, aki nem érti a lengyelt.

"Azonban viszonylag normális, hogy a németek németül, a lengyelek lengyelül, a spanyolok pedig spanyolul beszélnek, ha nincs más körülöttük. 44 különböző nemzetség dolgozik a stúdiónál, ez egy multikulturális környezet. Ha a kérdés az, hogy nehéz-e egy másik országba költözni és egy más kultúrában élni is dolgozni, akkor a válasz az, hogy igen. De ez minden vállalatra érvényes világszerte, és igyekszünk megkönnyíteni az átmenetet".

Neked ajánljuk

Kiemelt
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
0% THM
{{ product.displayName }}
csak b2b
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap