Vannak fura játékok, és olyanok is, amik humorosak. És persze említést érdemelnek az elborultak is. Miért kezdődik cikk ilyen ködös felvetéssel? Mert ha ezeket a típusokat szépen összefogjuk a markunkban - vigyázva, mert ficánkolnak -, majd lassú, de alapos mozdulatokkal összenyomjuk, gyúrjuk, dagasztjuk és egymásba olvasztjuk őket, akkor megkapjuk a The Behemoth stúdió fejlesztési irányelveit. Például hogy milyen, ha ötleteket gyűjtenek egy új játékukhoz, és a szűrőn fennmaradó finomságokat alapos, hozzáértő mozdulatokkal törik pixellé és vezetik át a drótok, kábelek és programnyelvek zegzugos labirintusán. Így kaptuk meg anno a Castle Crashers nevű remek kis játékot, majd érkezett a Battleblock Theater. Mindkettő remek móka volt és masszívan magában hordozta a készítők minden kézjegyét – karakteres grafika, fura lények, humor, ökörködés, meglepő (és persze vicces) fordulatok. A 2017 elején kezdett korai hozzáférés szakasza után mostanra érett be az új termés, és aki korábban nem követte a Pit People fejlesztését, végre rászabadulhat a stúdió legújabb művére.
Már az elején kitűnik, hogy nehéz dolgunk lesz. Egy kaotikus világba érkezünk, ahol savas eső pusztít, a cukormázzal borított hegyvidék mellett élőholtakkal teli mocsár fekszik, a Gyilkosságok erdején túl pedig ott vár a vadnyugat és Gyújtogató-falva. És itt nem a végleteket sorolom fel, tényleg ilyen elborult helyszíneken rohangálunk majd hőseinkkel. Egy összedőlt kastély, egy megmentést-ugyan-nem-igénylő-de-nekünk-azért-örülő királylány is része a fő történetszálnak, és persze nem fejeződhet be ez a mondat mielőtt főhősünkről is esne pár szó: ő Horatio az áfonyatermelő farmer.
Egy ilyen bekezdés leírása után már sejthető, hogy a megszokott Behemoth humor és grafikai stílus megbízható szinten van jelen, de még csavartak is az intenzitásán egy kicsit. Tényleg a játék minden pixeléből érezni, hogy ha valakinek facepalmot előidéző ötlete, vicces gondolata támadt, akkor nagy hátba veregetések mellett megvalósították és belepasszírozták a játékba valahogyan. Szóviccekből is betáraztak, elég csak CityTown Village településére gondolni és már lefáradunk a játék humorától.
A Pit Fighters elején rövid tutorialt kapunk, ami a fő történetszál is egyben. Majd nagy nehezen megérkezünk a fővárosba, elpáholunk néhány banditát, megtanuljuk az alapokat és máris rászabadulhatunk a nagyvilágra. Az utazáshoz egy „lovas”kocsit veszünk igénybe – hogy mik húzzák, azt nem tudtam beazonosítani. De legalább két ágyúval is felszerelték a járművet, így, ha ki akarunk kerülni egy harcot, odapörkölünk egyet és nevetve elhúzunk az elkábult ellenség mellett. A térképen ugyanis elszórt küldetések, császkáló szörnyetegek és egyéb banditák kószálnak mindenfelé – csupa izgalom a világ. Néha kincsekbe botlunk, máskor alig találunk vissza a fővárosba, pihenni egyet. A pihenés amúgy tábortűz mellett is megoldható – ezt fogjuk fel gyógyitalként, hiszen hőseink komoly pofonokat kapnak a harcok során.
És hogy merre szerzünk tábortüzet? Ott, ahol ketrecet is. És minek a ketrec? Hát mert kis csapatunk kezdeti hősei egy idő után unalmasak, és lehetőségünk van új tagok verbuválására is. Rájuk hajítunk egy ketrecet és máris színes kis csapatunk tagjává válnak (oké, ez azért nem ilyen egyszerű, de minden poént nem akarok lelőni). De térjünk vissza a tábortűzhöz egy pillanatra – a város, mint főbázis elhagyása előtt bevásárolhatunk, többek között felélesztő italból, nitróból és a már emlegetett ketrec és tábortűz is itt kapható. Mindezt magunkkal cipeljük és annál jobb hasznát vesszük majd, minél távolabb merészkedünk a térképen. Van tehát felszerelésünk. Mi kellhet még? Fegyver, páncél, esetleg egy kis kozmetikai átalakítás?
A játékban több száz tárgyat találhatunk, amiket csatákból és küldetések jutalmaként szedhetünk össze. Csereberélhetünk másokkal online és el is adhatjuk őket. Sokféle fegyver, sisak, pajzs várja, hogy felfedezzük őket és a játék ide vonatkozó rendszere is könnyen átlátható. A felszerelés ezen része kategóriákba van sorolva, egyfajta szerepjátékos szemlélet szerint. A könnyű fegyvereknek (pl. szablya, rapír) kisebb a sebzése, többet lehet támadni velük és nincs túl nagy súlyuk. Éppen ezért a hatalmas kétkezes kardok már más kategóriát képviselnek, minden téren. Az sem mindegy, hogy nehéz fémsisakot visel-e egyik hősünk. Ez a sok fém leterheli, de cserébe a kardok és vágófegyverekkel szemben ellenállóbb lesz. Egy bitang nagy, biztonsági ajtóra hajazó pajzsot adnánk a tankunk kezébe? Megtehetjük, csak figyeljünk rá, mennyi súlyt cipel. Buzogányt akarunk, ami a sisakosok fejét majd jól beveri? Rendben van, de megint csak egy súlyos vasdarabot kell majd karakterünknek cipelnie, és ha túlterheljük, dög lassú lesz.
Ugye mindenki sejti már, hogy egyensúlyozgatni kell a különféle gyilok és védő szerszámok között. Ugye?
Ezen kívül íjak, lőfegyverek is rendelkezésünkre állnak így sok féle variációból válogathatunk karaktereink összerakásakor. Rengeteg kozmetikai tárgyat is találhatunk, amivel a fejünk, arcunk, frizuránk, fejfedőnk változtatható meg (a papagájfej, akvárium, robotfej még a szolidabbak közül valók) – ezt mindenkinek a saját ízlésére és perverziójára bízták a készítők, szabad a vásár, hogy ki tudja a legfurább csapatot összerakni és nem csodálkoznék, ha a Behemot versenyt is hirdetne valamikor ebből.
A játék fontos része a harc, ami taktikai, körökre osztott mechanikával ad egy egyszerű, mégis sok lehetőséget magában rejtő rendszert. Karaktereink mozgatásával a célpontjaikat is kijelöljük – olyan ez, mint a lőtáv, a játék jelzi, kit érünk el. Közelharcban, ha több ellenséget is elérünk, az AI választ, hogy kit támad. Rajtunk múlik csak, hogy közelharcba bocsátkozva a fegyverünkkel csapnánk oda, vagy távolabb maradva különleges képességet használnánk. A manőverezésnek, a helyezkedésnek és a bekerítésnek ezért fontos szerepe van. A már emlegetett különleges képességekre komolyan oda kell figyelnünk. Ha egy medúzával támadunk, az képes a távolból savat köpni egy célpontra. A két baltával nyomuló viking küklopszunk távolsági támadása bénítást okoz, spanyol konkvisztádorunk pedig hálóval teszi immobilissá az ellent.
A rengeteg féle képesség között találkozhatunk még „rakétázó” unikornisokkal, villámot szóró robotokkal, tűzzel támadó pixikkel vagy épp életet szívó szellemekkel. Mivel szinte bárki elfogható és csapdába ejthető a játékban (tudod, a ketrec) így olyan lényekből rakjuk össze a csapatunkat, amilyenekből csak szeretnénk. Összesen 6 helyünk van – fogjuk rá, hogy ennyien férnek a lovas szekérre – és a kisebb lények egy, a nagyobbak (mint a medúza vagy a szőr-troll) két helyet foglalnak el ebből. Ha pedig mindez bonyolultan hangzik elolvasva, ne aggódjunk, néhány csata alatt megvilágosodunk és egyre taktikusabban fogunk harcolni a kétségbeesett ide-oda rohangálás és értetlenkedés helyett. Elvileg.
Lehetne még mesélni a pályákon szétszórt és a városban felvehető küldetések széles tárházáról, az arénaharc szépségeiről és a csapatösszeállítás gyötrelmeiről, de mindez sokkal jobb, ha mindenki maga fedezi fel. Oké egy mondatot még megérdemel a narrátor isten/óriás űr-medve is, akinek a szövegei, a stílusa és a beszólásai egész egyszerűen zseniálisak – a fő szál első percétől szerepel, úgyhogy kikerülhetetlen szereplő amúgy is. Összességében a játék nagyon hangulatos lett és a zenék, hangeffektek terén sincsen szégyellnivalója, látszik, hogy az apróságokig mindenre odafigyeltek a fejlesztők. Akinek a korábban említett alkotások elnyerték a tetszését az most elégedetten dörzsölheti a tenyerét, hiszen itt mindent megtalál, hogy hosszú-hosszú órákra elmerülhessen a Pit People kaotikusan bájos világában. Aki viszont komolyabb játékokban találja meg magát, az nem tudja mit veszít.





































