PC-n tér vissza a BattleTech

Több mint két évtized után újra BattleTech-játék készül, ráadásul PC-re és a Shadowrun fejlesztőitől.

PC-n tér vissza a BattleTech

A legendás BattleTech-univerzum visszatér, aminek bizony már ideje volt, hiszen több mint 20 éve nem jelent meg PC-s játék a témában. Az új BattleTech mögött az a Harebrained Schemes áll, ami a Shadowrun feltámasztásával már bizonyított, ráadásul sikerült megnyerniük az eredeti BattleTech és a MechWarrior alkotóját, Jordan Weismant is, így tehát úgy látszik, hogy minden összeáll egy kiváló végtermékhez.

Ehhez azonban kelleni fog a közönség segítsége is. A Harebrained Schemes ugyanis Kickstarterre viszi a játékot még az ősszel, így igazából rajtunk fog múlni, hogy elkészül-e a játék, és ha igen, akkor mekkora költségvetéssel.

Sok információ egyelőre nem áll rendelkezésre, a hivatalos oldalon csak annyi olvasható, hogy mélyen belemerülünk majd a BattleTech-univerzum feudális-politikai intrikáiba, kapunk egy nyitott végű, Mercenaries-stílusú kampányt, és ugyan a játék alapvetően a körökre osztott harcra koncentrál majd, fontos szerepet kap a MechWarrior-menedzselés, amihez szerepjátékos elemeket vetnek be a fejlesztők.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward