2611 - iPon Black Friday - All-in

A tudattalan a tudat számára pillanatnyilag nem hozzáférhető emlék, mintázat, vágy vagy késztetés. Mindez egy viselkedés hátterével, egy reakcióval, vagy akár automatikus gondolatokkal is összekapcsolódhat. Összefoglalva, ezek a „mélyből jövő, láthatatlan hatások” kívül állnak egy tudatos tevékenység vagy viselkedés fókuszán, a felszínen, azonban mégis hatnak arra. Freud jégheggyel szimbolizálta mindezt – a vízből kilátszó rész a tudatos, nyomon követhető része személyiségünk működésének. Ami viszont a „víz” alatt van, az láthatatlan, amíg fel nem tárják. És hogy ez a sok pszicho blabla mit mond összességében az emberről? Azt, hogy a lélek mélyén sötét, fenyegető dolgok lapulnak, és csak az alkalomra várnak, hogy kiszökhessenek.

Hősünk, Ian esetében ez különleges képességeket is jelent: manipulálni tudja az időérzékelését, egyfajta asztrális utazóként képes kilépni a testéből és elektromos eszközöket tud elméje erejével elpusztítani. Cserébe 3 év hiányzik az emlékezetéből, állandó hallucinációk és rémálmok gyötrik. Szerencséjére testvére mellette áll és a két volt katona együtt ered a rejtély nyomába, ami titkos társaságok, kísérleti drogok és rettenetes emberkísérletek útvesztőjébe vezet.

A rémálmok mindig így végződnek. Tehetetlenség, reménytelenség jár kéz a kézben előttem. Ha a nyomukba eredek, csak a nyomorúság vár, éjszakáról éjszakára messzebbre taszítva minden lépéssel a fénytől. De ha otthagyom őket, a sötétség vár, az üres, néma semmi.

A Past Cure egy interaktív mozi és egy horror/misztikus/akciójáték összeházasításából született. Ez alapvetően jó ötlet is lehet. Nagyobb tételben a Quantum Break mutatta meg, hogy is néz ki ez, és ha hozzátesszük, hogy az Alan Wake című játékért is a Remedy Entertainment a felelős, máris kitűnik, hogy ők lehettek a példaképek. Itt azonban egy kis csapatról van szó, akik ötletekért ugyan (csak kicsit) mentek a szomszédba, megvalósítás terén azonban még hosszú út áll előttük. A történetszál érdekes és a szövegek is elég jól meg vannak írva. A nagyjából másfél órásra elnyújtott tutorial és a sok mászkálás azonban megtöri mindezt és feleslegesen nyújtja ki a játékidőt, és az sem segít, hogy a feliratozás gyakran hiányos kicsit – itt-ott rövid mondatok, máskor szavak hiányoznak. A mozifilm és az akció is akkor jó, ha pörög, történik valami és magával ránt. Itt inkább bicegésről van szó, ami kár, mivel az előbb említett történeti rész tényleg nem rossz.

A pixeles retro stílust felvállaló és az elnagyolt művészies grafikájú játékok korában a kinézet nem minden, azonban egy interaktív film élményre hajtó alkotás kissé lemarad attól az élménytől, amit elvártam tőle, ugyanis a grafika meglehetősen gyenge. A cikkben szereplő képeken ultra felbontással és beállításokkal játszottam, és ez mindennek tűnik, de nem ultrának – és megint nem arra billenti a mérleget, hogy dicsérni tudjam a Past Cure-t. A főhős hangját adó színészről sem tudtam kideríteni kicsoda, de az biztos, hogy a meglepődést, az örömet, a félelmet és a dühöt is nagyjából azonos hangszínen adja elő – lehet Steven Segalnál tanulta az arckifejezéseket, és ez a hangszínére is rányomta a bélyegét.

A pályák felépítése lineáris, néhány lopakodós vagy logikai elemmel megtűzdelt „kihívás” vár minket, de az összkép sivár, 2018-ban mindenképp. A harcot sem nevezném adrenalin fröccsnek. Vagy lopakodva tesszük el láb alól ellenségeinket, vagy lőfegyverekkel győzzük meg őket, hogy vízszintes helyzetben jobb nekik – eközben szuper-képességeinket is bevetjük persze, de az egész ettől még unalmas az elején. Később már érdekesebb harcokba bonyolódunk (főleg az álom/látomás részeken), még bossharc is vár minket, de a nehézkes célzás, a szórása miatt majdnem használhatatlan géppisztoly, és a nem túl változatos fegyverarzenál mellett darabos marad a harc élménye.

A Steamen íródott „Én szeretni akartam ezt a játékot, de…” értékelések íróinak helyében érzem magam, mivel kezdetben a történet jó pontjai miatt keresni akartam még pozitívumokat, de nem találtam. A Past Cure kb. 4 órás végigjátszása helyett inkább egy könyvre bíznám magam, ahol az egymás után sorakozó mondatok és ellapozott oldalak közben a képzeletem kelti életre a helyszíneket, a karaktereket, egy olyan színes-vibráló világot kreálva köréjük, ami a fejlesztőknek a játékban sajnos nem sikerült. Lehet könyvkiadással kellett volna próbálkozniuk?

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

2 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
noPublicFG
noPublicFG
2018. márc. 11. 16:37
#2

Basszus! Nem gondoltam, hogy ilyen rossz! O.o

Merwenus
Merwenus
2018. márc. 11. 14:19
#1

TPS, nem FPS.

Vissza az oldal tetejére