Pac-Man visszatér

A Namco új Pac-Man játékkal készül előrukkolni a jövő évben, így megemlékezve annak 30 éves évfordulójáról! Ebben pedig Hirokazu Yasuhara dizájner fog segédkezni, aki korábban Sonic Team-nél és Naughty Dog-nál is dolgozott.

Pac-Man visszatér

A Namco új Pac-Man játékkal készül előrukkolni a jövő évben, így megemlékezve annak 30 éves évfordulójáról! Ebben pedig Hirokazu Yasuhara dizájner fog segédkezni, aki korábban Sonic a Team-nél és a Naughty Dog-nál is dolgozott.

"Mint csapat, úgy érezzük, hogy tennünk kell valamit, hogy visszahozzuk" - nyilatkozta Makoto Iwai a Gamasutrának. "Szóval belevágunk egy projektbe és ennek Yasuhara is a része."

Iwai azt is hozzátette, hogy az új Pac-Man egy igazi álomprojekt Yasuharának, aki korábban Yuji Nakával karöltve dolgozott az eredeti Sonic the Hedgehog játékokon, valamint tervezőként részt vett a Jak széria néhány darabjának valamint az Uncharted: Drake's Fortune-nek elkészítésében is.

A játékot jelenleg a cég Észak-Amerikai stúdiójában fejlesztik, akiket több csapatra osztottak fel az Afro Samurai megjelenését követően (Amerikában már január végén kijött, nálunk március 13-án fog). Egy ezek közül már rajta van az új Pac-Manen.

Igaz volt idő, mikor egy új Pac-man játék hírével inkább ijesztgetni lehetett az embereket, mint vágyakozásra bírni (mondjuk a 2007-es Pac-Man Championship Edition nem volt rossz), mi mégis optimisták vagyunk ezzel az új darabbal kapcsolatban.

Egyelőre többet nem árultak el az új Sárga Terminátoros játékkal kapcsolatban, de ez még korai is lenne talán, mi várunk türelemmel.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward