Shop menü

ÖRÖKRE LEÁLL A BATTLEBORN

Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Örökre leáll a Battleborn

A Gearbox bejelentette, hogy 2021 januárjában örökre kikapcsolja a Battleborn szervereit, így onnantól kezdve semmilyen formában nem lesz játszható az anyag.

A 2016-ban PC-re megjelent játék viszonylag jó fogadtatást kapott, hiszen többnyire ügyesen vegyítette a shooterek és a MOBA-k műfaját, még ha voltak is hiányosságai. Sajnos azonban a játékostábor sosem nőtt elég nagyra, a Blizzard-féle Overwatch pedig teljesen elszívta előle a levegőt.

Három hónappal a megjelenését követően a kiadó 2K elismerte, hogy a játék bizony ebben a formában bukás, majd pár hónappal később a Gearbox áttette a játékot free-to-play formulára, hátha azzal meg tudja növelni a játékostábort. Azonban bárhogy próbálkoztak, ez nem sikerült, így hamarosan a Gearbox bejelentette, hogy nem érkezik több frissítés a Battlebornhoz, és hogy a csapat más projektekre áll át. Megígérték azonban, hogy a szervereket egy ideig még online hagyják.

Mint most kiderült, ez az időpont 2021 januárja lesz. Erre készülve jövő február 24-től már nem lehet majd valós pénzen in-game prémium kreditet vásárolni (de a játékon belül még mindig meg lehet szerezni és el lehet költeni), és a Battleborn lekerül minden online áruházból.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére