Shop menü

NISSAN LEAFEKRŐL OLDANÁK MEG JAPÁNBAN AZ ÁRAMELLÁTÁST EGY KATASZTRÓFA IDEJÉN

Vészhelyzetben nagy segítséget jelenthet a villanyautókban rejlő energiatartalék, és most a Nissan ennek kapcsán megállapodást kötött a japán kormánnyal.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Nissan Leafekről oldanák meg Japánban az áramellátást egy katasztrófa idején

A villanyautók egy része, főleg az újabb modellek, már képesek arra, hogy visszatápláljanak áramot például egy lakás hálózatába, ezen belül pedig akadnak olyanok, amikről lehet használni akár különböző elektronikai berendezéseket is. Többször lehetett arról hallani, hogy ezek a funkciók vészhelyzetben jól jöhetnek, a Nissan pedig úgy érezte, hogy itt az ideje ezt tényleg jól kihasználni.

Japán az egyik olyan ország a világon, amit különösen sok természeti katasztrófa szokott sújtani, és ezek bizony nem ritkán járnak áramkimaradásokkal. Napjainkban azonban már szinte minden árammal működik, éppen ezért az esetleges áramszünetek különösen komoly károkat okozhatnak. Ha egy természeti katasztrófa bekövetkezik, akkor kiemelt prioritást élvez az energiaellátás helyreállítása legalább átmenetileg.

Galéria megnyitása

A szigetország globálisan teljesen egyedülálló katasztrófa-megelőzési rendszert üzemeltet, és rengeteg olyan egyedi módszert használ, ami már eleve a földrengések és más természeti csapások kezelésére szolgál. A különleges technológiák sorában pedig egy újabb opciót jelent majd, hogy a Nissannal is együttműködést írt alá a vészhelyzetek kezelésére.

A vállalat a japán kormány illetékeseivel, a világon elsőként hozott létre egy olyan megállapodást, amiben a felek rögzítették, hogy katasztrófahelyzet és áramkimaradás esetén villanyautókat fognak mozgósítani az áramellátás mielőbbi visszaállítására. Egészen konkrétan a Nissan Leaf elektromos autókat lesz lehetőség úgy mozgósítani, hogy azokat olyan helyekre szállítsák, ahol kiemelt szükség van az áramellátás mielőbbi visszaállítására.

Galéria megnyitása

Kórházakhoz, betegellátókhoz, evakuációs központokhoz és más egyéb vészhelyzetben kritikus helyekre lesznek vezényelve az értékesítésre váró Nissan Leafek, ha az elektromos hálózatok képtelenek az energiaellátás biztosítására. Persze nem ezeknek van a legnagyobb akkukapacitása, de gyorsan lehet őket mozgósítani és nagy mennyiségben állnak rendelkezésre, így nem gond, ha egymástól távol eső helyeken egyszerre van szükség az áramellátás biztosítására.  

Kotohira városában indul a kísérleti program, és szükség esetén a Nissan kereskedések fogják az összes Leaf modell mozgósítani, természetesen teljesen ingyenesen. Ha azt látják az illetékesek, hogy a program jól működik lokálisan, akkor a tervek szerint más városokra is kiterjesztik majd a megállapodást. A Nissan rendkívül elkötelezettnek mutatkozik az ügyben, bár azért minden bizonnyal az is benne lehet a dologban, hogy jelen esetben a segítségnek jó reklámértéke van. Japánban érdekes módon eddig annyira nem kaptak rá az emberek a villanyautókra.

Galéria megnyitása

Ezzel a megállapodással a felek felhívhatják majd a figyelmet a V2L (Vehicle-to-Load) felhasználási lehetőség valós hasznára. Mert bár az autók már egyre nagyobb számban tudják ezt a funkció, a mai napig nagyon kevesen ismerték fel benne a potenciált. Ha pedig terjedni kezd a V2L ismerete a köztudatban, az igény is nőhet erre, és a gyártók még inkább odafigyelhetnek majd arra, hogy gondoskodjanak erről a fejlesztésről.

A Nissan megállapodását látva más gyártók is nyithatnak ebbe az irányba, bízunk benne, hogy így lesz, és abban az esetben a jövőben a természeti katasztrófákat ebből a szempontból hatékonyabban tudjuk majd kezelni, nemcsak Japánban, hanem a világ más tájain is. De az egészen biztos, hogy ez még bőven a jövő zenéje.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére