Mondhatjuk, hogy minden korábbi jóslatunk bejött, a Nintendo Switch pont olyan, mint amilyennek a kiszivárgott információk alapján várni lehetett. És pont olyan, amilyennek egy új Nintendo konzolnak lennie kell: ötletes és közösségi, ráadásul az alap Wii-hez hasonlóan ezúttal ismét sikerült telibe találni a nevet mindenféle szempontból.
Alapvetően egy egészen nagy képernyővel megáldott hordozható konzolról van szó, ami alapesetben nem is nagyon áll másból, csak magából a képernyőből. Ehhez csatlakozhat két oldalról egy-egy kontroller, amik tulajdonképpen olyanok, mintha egy teljes kontrollert kettévágtunk volna.
Ezek azonban vezeték nélkül és külön-külön is működnek, így adott esetben a kis konzolon a beépített kickstanddel letámasztva távolról is tudunk játszani, de odaadhatjuk a kontroller egyik felét a barátunknak, így bármikor és bárhol mehet a multiplayer egy konzolon.
Hazaérve aztán a Nintendo Switch bedokkolható egy tévéhez csatlakozó egységbe. Ha veszünk hozzá egy otthoni használatra szánt külön "rendes" kontrollert, akkor pedig rátehetjük a két kis kontrollert is, hogy töltődjenek azok is.
Egyéb konkrétumokat és hardveres specifikációkat egyelőre nem ismerünk, csak a megjelenési dátumot, ami jövő március. Az biztos, hogy a konzol első nagy címe a The Legend of Zelda: Breath of the Wild lesz, de érkezik rá a következő Sonic the Hedgehog és a Dragon Quest új része is.