NÉMET NYOMÁS ALATT AZ IPHONE AZ NFC CHIPJE MIATT

A kormány nem nézi jó szemmel, hogy az Apple kizárja a riválisokat az érintéses mobilbankolásból.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2019. nov. 19. 11:08
Német nyomás alatt az iPhone az NFC chipje miatt

Németországban nem nézik jó szemmel a szabályozók, hogy az Apple kizárólag a saját mobiltárcás szolgáltatását engedi használni az iPhone-okon az NFC-vel, és most törvényi szabályozással kényszerítené a vállalatot változásra. A németek azt szeretnék elérni, hogy az Apple Pay mellett konkurensek is megjelenhessenek.

Az Apple okostelefonok az iPhone 6 óta tartalmaznak NFC chipet, viszont ezt az Apple teljesen elszigeteli másoktól. Érintéses mobilfizetést kizárólag az Apple Pay szolgáltatás révén lehet használni a készülékeken, semmilyen más szolgáltatónak nem enged teret a vállalat, tehát lényegében monopolhelyzetet teremt önkényesen. Ez pedig nincs rendben, és éppen ezért jogi eszközöket bevetve próbálja azt elérni a kormány, hogy az Apple odaengedje a harmadik féltől származó alkalmazásokat az NFC chipjéhez.

Galéria megnyitása

Természetesen az Apple azonnal aggályait fejezte ki az ügy kapcsán, és minden bizonnyal bármilyen eszközt megpróbál majd bevetni azért, hogy gondoskodjon arról, hogy mégse kelljen kiadnia a kezei közül az NFC chipjének a használatát.

„Félünk, hogy a törvénytervezet káros lehet a felhasználóbarátság, az adatvédelem és a pénzügyi információk biztonsága szempontjából.” – emelte ki az Apple az ügy kapcsán. És azt is elmondta, hogy meglepődve áll az előtt, hogy milyen határozott fellépést tanúsítottak a törvényhozók.

Kíváncsian várjuk, hogy a németek döntése nyomán milyen változásokra lehet majd számítani, lesznek-e követői az EU-ban vagy más régiókban. Ha az Apple valóban hozzáférhetővé teszi az NFC chipjét mások számára, akkor hamarosan több mobiltárcás szolgáltatásnál is beindulhat az érintéses fizetés támogatása. Az iPhone-ra például van Google Pay szolgáltatás egyebek mellett, csak azt eddig nem lehetett érintéses terminálokkal használni a kifizetések alkalmával, ami jelentős hátrányt okozott.

Az Apple-t egyébként ebből az okból az elmúlt években nagyon sok kritika érte, de semmilyen érdemi változás nem történt. Talán majd a mostani döntéshozatal végre pozitív fejleményekhez vezethet.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

15 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
pdx006
pdx006
2019. nov. 21. 4:13
#2

Ha anno az IBM is úgy gondolkodott volna mint az Apple, akkor lehet még mindig 4MB Ram-nál és 20MB HDD-nél tartanánk monochrome monitorral. Nem jó dolog mindenki mást kizárni a termékek, szolgáltatások fejlesztéséből mert elég sok új ötlettől, technikától el lehet esni. Az Apple egy haszonélvező cég, átvehet bármit bárkitől, de másnak nem szívesen ad.

Geralt_of_Trivia
Geralt_of_Trivia
2019. nov. 19. 15:50
#1

Az Apple álláspontja teljesen érthető. A laikus felhasználók nem a 3rd party szolgáltatást, hanem az epölt fogják azért szidni, ha valami kár éri őket ennek kapcsán. Hányszor hallottuk már ember szájából, hogy "szar a gép" mikor szoftveres gondja volt? Mindig az eszköz lesz hibáztatva, nem a szoftver ami rajta fut!

humaniod
humaniod
2019. nov. 21. 22:35

@djalienecske  "Az értelmes ember androidot használ és valószínűleg sokkal biztonságosabb, mint az iphone."

Persze, ha kivágod belőle a kamerát, te nagyokos:

https://ipon.hu/magazin/cikk/sulyos-biztonsagi-rest-kellett-befoltozni-az-androidon

Biztonság a csúcson, LOL!

Vissza az oldal tetejére