Shop menü

NEMCSAK AZ APPLE-NEK, A BESZÁLLÍTÓKNAK IS JÓ PÉNZT HOZ MAJD A VISION PRO

A 3500 dolláros összegből, amit a felhasználók fizetnek majd a termékért, sokak zsebébe fog jelentős összeg vándorolni.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Nemcsak az Apple-nek, a beszállítóknak is jó pénzt hoz majd a Vision Pro

Az Apple bejelentette az első AR/VR szemüvegét, ami végül még annál is lényegesen többe került, mint amire számítottak az előzetes információk alapján. Az eszköz viszont az Apple számára is drágább, lényegében az egyik legnagyobb előállítási költésű termékről beszélhetünk, azzal együtt, hogy a kínálat csaknem legdrágább tagja is egyben.

A termék a várt 3000 dollár helyett végül 3500 dolláros áron lett bejelentve, és ez még egy nettó összeg. Ezen persze azonnal elszörnyedtek az emberek, még azok is, akik igazából tisztában voltak azzal, hogy rendkívül sokba fog kerülni az eszköz. A Vision Pro árának felfedéskor a WWDC helyszínén a nézők egy része sokkot kapott, a másik része pedig nevetésben tört ki a helyszíni felvételek szerint.

Galéria megnyitása

A minden eddiginél összetettebb és bonyolultabb termékben tényleg olyan megoldások vannak, melyeknél az ember már úgy érzi, hogy direkt a költségek növelése volt a célja a fejlesztőknek. A kifelé tekintő, tejtett AMOLED képernyőt például a legtöbb ember nem igazán tudja hova tenni. Vannak, akiknek tetszik, de nagyobb az a tábor, akik nem igazán látják a hasznát ennek, attól függetlenül, hogy nagyon hi-tech benyomást kelt. De egy dolog biztos: sokba kerül.

Galéria megnyitása

A szerkezet két legdrágább komponense a MicroOLED technológiás megjelenítő, és az optika, ami a panel elé került. A beszállítói lánctól származó információk szerint a kiemelkedően nagy felbontással, rendelkező megjelenítők 280-320 dolláros összegbe kerülnek, míg a Zeiss által gyártott lencsék együtt minimum 300 dollárba kerülnek, de ennél akár lényegesen magasabb áruk is lehet. Ezek egyenként három tagból épülnek fel, és különböző módon csiszolt felülettel rendelkeznek. A szemüvegben bármerre tekint az ember, rendkívül éles lesz a kép, a legfinomabb textúrák látványát is vissza tudja majd adni.

Galéria megnyitása

Szó szerint tömve van kamerákkal a Vision Pro, összesen 12 különböző kamerát vonultat fel, és ezek mellett még egyéb szenzorokkal is szolgál. Ezeket túlnyomórészt állítólag az a Cowell Electronics szállítja az Apple számára, aki szép lassan az iPhone-ok esetében is kiemelt beszállítóvá lép elő. Ezek a modulok a belső információk szerint 140 dollárba kerülhetnek az Apple-nek.

Galéria megnyitása

Érdekes módon feldolgozóból sem csak egy van a különleges szemüvegben, hanem kettő, különböző célokkal. Használ a vállalat egy „szokványos” M2 rendszerchipet, ami korábban már feltűnt a MacBook széria tagjaiban a Mac Miniben és az iPad Próban is, emellett pedig ban a fedélzeten egy Apple R1 lapka is, ami teljesen új, és igazából elsősorban arra szolgál, hogy a szenzoroktól érkező adatot valós időben gördülékenyen dolgozza fel a lehető legalacsonyabb késleltetés mellett. Az új R1 magában nem lenne drága, az M2 azonban költséges. A központi lapkák együtt 120-140 dollárt is kóstálhatnak.

A készülék nagyon sok egyedi komponenssel bír, és olyan dolgok miatt is plusz költséggel jár a gyártása, mint a bonyolult aktív hűtési rendszer. A cég sok helyen használ újrahasznosított anyagokat, ami ugyancsak felfelé viszi a költséget. Mindezeken felül pedig még az összeszerelés is sokkal bonyolultabb, munkaerőigényesebb itt, mint egy okostelefonnál vagy akár egy notebooknál. Szóval még a szerelés és csomagolás ára is 110-120 dollár körül alakul a beszállítói lánctól származó infók alapján.

Galéria megnyitása

Az előzetes számítások szerint összesen akár 1600 dollárba is belekerülhet egy Vision Pro előállítása és szállítása, ami hatalmas összeg, de azért az Apple bőven gondoskodott arról, hogy legyen haszna az eszközből, miután 3500 dolláros árcédulát akasztott rá. Ugyancsak belső információból tudható, hogy a cég 400-500 ezer darab legyártásával számol első körben, és állítólag valamivel több mint két hét alatt képes a készleteket pótolni, ha olyan nagy lenne a kereslet, hogy hamar elkapkodják a raktárkészletet.

A termék forgalmazása jelen állás szerint 2024 elején indulhat az Egyesült Államokban. Zárásul pedig azért azt hozzá kell tenni, hogy itt most azt nagyon nehéz számszerűsíteni, hogy igazából a cég mennyit kereshet az eszközzel, hiszen maga a fejlesztés hosszú évek óta ment a színfalak mögött, és egészen biztos, hogy dollármilliárdokat emésztett fel. De a cégnek sem csak a szemüvegből lesz majd bevétele, hanem a kapcsolódó tartalmakból is, szóval az összkép lényegesen nagyobb.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére