Nem lesznek klasszikus World of Warcraft-szerverek

A Nosaltrius bezárást követő felháborodás után a Blizzard végre beszél. Úgynevezett "tiszta" szerverek lehetségesek.

Nem lesznek klasszikus World of Warcraft-szerverek

Történetünk ott kezdődik, hogy a Blizzard pár hete bezáratta a több tízezer játékossal rendelkező, másfél éve zavartalanul működő vanilla World of Warcraft (tört) szervert, a Nosaltriust. A Blizzard hivatalosan sosem engedélyezte a hasonló privát (illegális) szerverek működését, azonban mivel a stúdió hivatalos megoldást nem kínál azoknak, akik a klasszikus World of Warcraft-élményt keresik, és mivel a Nosaltrius ilyen sokáig tudott működni, sokan reménykedtek abban, hogy a cég szemet huny a kezdeményezés felett.

Azonban nem ez történt: a Blizzard ügyvédei hivatalosan is felszólították a Nosaltrius üzemeltetőit, hogy állítsák le a szerver működését, aminek eleget is tettek. Ezzel párhuzamosan viszont a Blizzard a közösség kereszttüzébe került, hiszen láthatóan lenne igény vanilla szerverekre, de a cég hivatalosan nem futtat ilyet.

Régóta gondolkozik a Blizzard hasonló dolgokon

J. Allen Brack, a Blizzard egyik fejese most elmondta, valójában már évek óta téma ez a cégen belül, és persze rendszeresen előjön minden egyes BlizzCon alkalmával is. Brack elárulta, hogy az utóbbi hetekben (éppen a Nosaltrius miatt) újra előkerült a dolog, és rengeteg órányi megbeszélést eredményezett, még a vezetőséget is bevonták.

Brack szerint azonban a helyzet az, hogy egész egyszerűen nagyon nehéz lenne megvalósítani egy vanilla szervert. "Ha csak annyi lenne az egész, hogy megnyomunk egy gombot és működik, akkor már rég megtettük volna. Valójában azonban rengeteg működési nehézséggel járna, és arról már ne is beszéljünk, hogy milyen problémás lenne a játék többféle verzióját támogatni".

Egy másik megoldáson gondolkoznak viszont. Ezt jelenleg a stúdión belül úgy hívják, hogy "tiszta szerverek", és tulajdonképpen azt takarja, hogy kikapcsolnának egy csomó dolgot: nem lehetne gyorsítani a szintlépést, nem lehetne átvinni karaktereket, heirloom tárgyakat, nem lehetne boostolni, kikerülnének a Recruit-A-Friend bónuszok, a WoW tokenek, a kereszt-szerveres zónák és a csoportkeresők is.

Brack azonban megjegyzi, azt egyelőre nem tudják, hogy egy ilyen jellegű szerverre vevők lennének-e a játékosok, szóval ezt még meg akarják vitatni a közösséggel is.

A tört szervereket továbbra is üldözik majd

Brack érintette kifejezetten a Nosaltrius ügyét is, amivel kapcsolatban kijelentette, hogy a Blizzardnak meg kell védenie a saját szellemi termékeit. Ha nem lépnének fel az ezzel kapcsolatos jogok megsértése ellen, akkor az hosszú távon sértené a Blizzardot.

"Így tehát továbbra is fellépünk mindennel szemben, ami jogtalanul használja a World of Warcraft nevet és a hozzá kapcsolódó szellemi termékeket, ebbe beleértve a nem hivatalos szervereket is. Jelenleg nem látunk járható utat arra, hogy megvédjük a Blizzard termékeit és közben működési licencet adjunk egy kalóz szervernek" - nyilatkozta Brack.

Ezzel együtt a Blizzard látja, mennyire népszerű volt a Nosaltrius, a bezárást követő petíciót például 235 ezren írták alá. Éppen ezért a Blizzard fel is vette az üzemeltetőkkel a kapcsolatot: "Az nyilvánvaló, hogy rendkívüli módon érdekli őket a játék, és nagyon törődnek vele. Éppen ezért alig várom, hogy a következő hetekben komolyan tudjunk velük beszélgetni" - fejezte be Brack.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward