Nem biztos a VR sikerében az Xbox atyja

Ed Fries szerint nem egyértelmű, hogy a VR-t megszeretik majd a széles tömegek. A Microsoft tervei továbbra sem tiszták a technológiával kapcsolatban.

Nem biztos a VR sikerében az Xbox atyja

Ed Fries iparági legenda, és az első Xbox atyja, egyáltalán nem biztos benne, hogy a VR-headsetek hatalmas piaci sikert érnek majd el, főleg azután, hogy például a 3D TV-k látványosan megbuktak. "A hardcore játékosok imádják az új technológiákat, és bármit megtesznek, hogy megszerezzék azokat, tehát ez egy jó piac az Oculus számára. A mezei felhasználók azonban már mások. Ha azt nézzük, hogy elektronikai cégek mekkorát buktak a szemüveges 3D-s tévékkel, akkor nehezen tudom elképzelni, hogy széles tömegek majd VR-headseteket tesznek a fejükre".

Mivel Fries már nem dolgozik a Microsoftnál, nem tudta kommentálni a redmondi cég esetleges terveit a VR-piacon. Az úriember úgy tudja, a Microsoft mind VR, mind pedig AR technológiákkal is kísérletezik, de nem tudni, hogy ezek közül mi jut el végül a piacra.

De ha már ott volt a mikrofon végén, azt azért megkérdezték tőle, mit csinált volna másképp az eredeti Xbox tervezésekor, ha most visszamehetne az időben. "A legegyszerűbb válasz valószínűleg a kontroller. Sokan utálták az eredeti nagydarab kontrollert, de szerencsére már amúgy is fejlesztettük a kisebbet a japán piacra, így nem sokkal később már mindenhová azt csomagoltuk. Ezen kívül? Tekintve, hogy milyen gyorsan kellett mindent összeraknunk, úgy gondolom, jó döntéseket hoztunk és szerencsések voltunk, hogy más bajok nem voltak."

Ed Fries, az eredeti Xbox egyik atyja

Tim Sweeney aggódik a Microsoft jövőjéért

Eközben Tim Sweeney, az Epic alapítója kifejtette, a Microsoft nem biztos, hogy jó irányba halad a Windows bezárásával, hiszen a nyíltabb platformok egyértelműen hódítanak. Sweeney szerint mind az App Store, mind a PlayStation és az Xbox indie-támogatása jó példa arra, hogy a nyíltabb platformok felé kell venni az irányt.

Ráadásul még csak most jön majd a Steambox: "A Steambox lesz valószínűleg a legerősebb nyitott platform, ami valaha készült. Nagyon várjuk már, és örülünk, hogy a Windows végre egy kihívót kap a PC-s piacon" - nyilatkozta, majd hozzá tette: "Tényleg aggódom a Microsoft jövőjéért. Gyakorlatilag bezárták a Windows 8-at, és arra próbálnak rávenni mindenkit, hogy a jövőben a store-ban adják ki a programjaikat. Ehhez azonban a Microsoft engedélye kell. Ez pedig nem olyan jó a PC korábbi nyíltságához viszonyítva."

Mindez legalábbis annak fényében érdekes, hogy a Windows 8-ban ugyanúgy megtalálható a desktop, és pont ugyanannyira nyílt, mint eddig. Sőt, ehhez képest valójában mind az App Store, mind pedig a Steam egy jóval zártabb rendszer.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward