Nagy sikere van a SCUM korai hozzáférésének

Pedig csak most indult el.

Nagy sikere van a SCUM korai hozzáférésének

A Gamepires és a Croteam által fejlesztett, a Devolver Digital kiadásában megjelenő sandbox túlélőjáték, a SCUM 64 embert enged össze egy hatalmas, szabadtéri börtönben, hogy megpróbáljanak életben maradni.

A kerettörténet szerint egy disztópikus, sci-fis valóságshow résztvevői vagyunk, és a többiek mellett kiber-élőholtak, biztonsági mechek, természeti veszélyek, vagy épp a szervezett arénaharcok is sajnálatos hatással lehetnek életünkre. A középpontban a túlélőelemek állnak, nem battle royale-ról van szó: újraéledhetünk, és elveszett felszerelésünket is visszaszerezhetjük korábbi önmagunk maradványairól, ha meg nem előz valaki.

Természetesen oda kell figyelnünk arra, hogy együnk, igyunk, pihenjünk, de itt hangsúlyosabbak a testünkre vonatkozó dolgok: a méreganyagok kiürítéséről is nekünk kell gondoskodnunk (magyarul WC-re kell mennünk), kihűlhetünk, sőt, akár szívrohamot is kaphatunk.

A játék a Devolver Digital eddigi legjobban induló címévé vált, már bekerült a tíz legjátszottabb alkalmazás közé a Steamen. Ha ti is beszállnátok, a Valve boltján kívül a Humble Store-ban is megvehetitek, cirka 17 euróba kerül.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap