Shop menü

MINDEN EDDIGINÉL JOBB SAJÁT MÁRKÁS MOBILOK JÖNNEK A TELEKOMTÓL

A T Phone 2 és T Phone 2 Pro modellek egyaránt biztosítják az 5G támogatást, és több szempontból is előrelépést jelentenek az előző generációhoz képest.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Minden eddiginél jobb saját márkás mobilok jönnek a Telekomtól

A Telekom többször is próbálkozott már olyan mobiltelefonokkal, amik a saját márkaneve alatt jelentek meg, a mostani termékvonalat 2022-ban indította el, és azóta évente frissül a kínálat. Idén jobb ár-érték arányú készülékek kerülnek a boltokba, miközben az árakban nagyobb lesz a differencia, szélesebb ársávot fednek majd le az újdonságok, ami minden bizonnyal tudatos döntés eredménye.

A T Phone 2 5G és T Phone 2 Pro 5G neve kicsit egyébként zavaros. A most bemutatásra kerülő modellek már a harmadik generációt képviselik, a nevük mégis azt sugallja, hogy ezek a második generációt képviselik. A 2022-es eredeti T Phone modelleket tavaly a T Phone 5G (2023) és a T Phone Pro 5G (2023) váltotta fel, tehát egy évvel ezelőtt még évszámmal jelölte az újdonságokat a Telekom, most pedig bejött a sorszámozás, amit a jelek szerint nem akartak azonnal egy 3-assal „kezdeni”. No, de mindegy is, lássuk a készülékek képességeit.

A T Phone 2 5G egy 6,6 colos, IPS technológiás panellel kerül a boltok kirakatába. Full HD+ felbontással és 120 Hz-es támogatással is szolgál az okostelefon, ami ugyanúgy biztosított a T Phone 2 Pro 5G modellnél is. Viszont ez a konfiguráció a nagy felbontás és a jó képfrissítés mellett már 6,8 hüvelykesre nőtt, és AMOLED technológiás alapot vett használatba.

Galéria megnyitása

A tervezők a Pro modellt négy kamerával szerelték, a T Phone 2 5G pedig három képalkotóval a hátán érkezik. Mindkettőnél 50 MPixeles a főkamera (az nem derül ki, hogy milyen szenzort használnak), de a T Phone 2 Pro 5G már optikai képstabilizátort is biztosítani fog. Továbbá ugyancsak mind a kettő mobil szolgál 2 MPixeles makró és mélységérzékelő kamerákkal, és ezeken felül van még egy 5 megapixeles, ultraszéles látószögű egység a T Phone 2 Próban.

Galéria megnyitása

Igazából a kamerarendszerek már tavaly is ugyanezt hozták, csak a Pro készüléknél megjelent az optikai stabilizátor. Az előlapi kamerák frontján pedig már tényleg semmi nem változott. A T Phone 2 5G egy 8 MPixeles megoldást használ, míg a társa egy 16 megapixeles képalkotót vonultat fel.

Galéria megnyitása

Az Android 14 operációs rendszerrel lépnek színre a szerkezetek, a tarsolyukban előre telepítve biztosított lesz több Telekom kötődésű alkalmazás is. Két főverziós Android frissítést fognak kapni, így az Android 16-ig juthatnak el, biztonsági frissítéseket viszont már 5 éven keresztül kapnak. 3 éven át havonta jönnek majd a frissítések, 2 évig pedig még negyedévente fognak frissülni a sebezhetőségek ellen.

Mind a kettő termék a Qualcomm Snapdragon 6 Gen 1 rendszerchipet veszi használatba, ebből a szempontból nincs különbség a páros tagjai között. Ez a lapka már jó teljesítményre képes általános használatban. A T Phone 2 Pro 5G 8 GB-nyi rendszermemóriát és 256 GB tárhelyet nyújt, míg a társa 6/128 GB-os kiszerelésben jön a kedvezőbb árcédulával. A tárhely bővíthető kiviteltől függetlenül.

Galéria megnyitása

5G támogatással jönnek a készülékek, amit a Telekom a nevükben is kiemel. Emellett lényeges az is, hogy egyaránt biztosítanak NFC chipet. A T Phone 2 Pro 5G elvileg már Wi-Fi 6E támogatást is nyújt, a társa Wi-Fi 5-nél megáll, Bluetooth 5.2 és 5.1 modulokat használnak a készülékek, és GPS vevővel is rendelkeznek. Az eszközök egyaránt Dual-SIM-esek, és ami ennél is érdekesebb, hogy eSIM-et használnak.

A T Phone 2 Pro 5G kékben érkezik, a T Phone 2 5G pedig fehérben kerül bevetésre. IP54 minősítéssel is rendelkeznek a mobiltelefonok. Az USB-C csatlakozó mellett a 3,5 milliméteres Jack aljzatot is megtartották, ami mindenképpen jó hír. Van a gépeknek ujjlenyomat-olvasója is, miközben a gyengébb arcfelismerős beléptetést is támogatják.

Galéria megnyitása

Nagyon érdekes, hogy a T Phone 2 Pro 5G már a vezeték nélküli töltést is támogatja, ami azért a megcélzott ársávban egyáltalán nem általános. 15 W-tal lehet Qi szabványnak megfelelő padon táplálni, vezetéken keresztül pedig 25 W-os teljesítményre képes. Ezzel szemben a T Phone 2 5G csak 15 W-tal tölthető, itt már nincs vezeték nélküli opció. Az akkumulátor kapacitása mindkét esetben 5000 mAh-s.

A Telekom közlése alapján a T Phone 2 Pro 5G 99 880 forint lesz majd, a T Phone 2 5G pedig mindössze 59 840 forintért cserébe megvásárolható majd. Az újdonságok forgalmazása május 23-án indul.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére