A Wall Street Journal úgy tudja, hogy a Microsoft már egy ideje tárgyal a Minecraftot készítő Mojanggal annak felvásárlásáról. A lap szerint a megegyezés még a héten megtörténik, és a két fél be is jelenti az akvizíciót. A Mojang egyik vezetője, a játékot eredetileg készítő Markus "Notch" Persson eddig jellemzően az indie-hipszter pozícióból kommentálta a játékipart, és feltűnően lázadt a nagy és "gonosz" vállalatok ellen: miután a Facebook felvásárolta az Oculus Riftet, az úriember kijelentette, hogy nem készíti el a Minecraft VR-verzióját.
Érdekes tehát, hogy most 2 milliárd dollárért eladná független vállalatát a Microsoftnak, főleg úgy, hogy több interjúban is hangoztatta korábban, a Mojang rendkívül nyereséges, és nincs szüksége semmilyen külső befektetőre. Persze Notch-on kívül még két tulajdonosa van a Mojangnak, így nem kizárt, hogy "leszavazzák" őt ezzel kapcsolatban.
Persze az is lehet, hogy ez nincs így: belsős források állítják, hogy maga Notch kereste meg a Microsoftot. A Minecraft ugyanis a konzolok közül elsőként Xbox 360-on jelent meg, és állítólag onnantól kezdve remek kapcsolatot ápolt a két fél. Azt is mondogatják, hogy a felvásárlást követően maga Notch egyébként nem maradna a stúdiónál.
Persze felmerül a kérdés a másik oldalról is: mit nyer a Microsoft azzal, ha megveszi a Mojangot? A Minecraft elérhető gyakorlatilag minden platformon, így azt exkluzívvá már nem lehet tenni. Lehet, hogy a stúdió következő nagy dobását szeretné így bebiztosítani a redmondi cég?