Megvannak az idei Game Awards jelöltjei

Igen, idén is lesz Game Awards, és idén is sokat lehet majd vitatkozni a jelöltekről.

Megvannak az idei Game Awards jelöltjei

Tavaly nagy sikert aratott, így idén is visszatér a Geoff Keighley által megálmodott Game Awards. A műsort december 3-án tartják meg, és élőben lehet majd nézni Twitch-en, YouTube-on, PSN-en és Xbox Live-on.

A jelölteket egy nemzetközi játékújságírókból válogatott 32 fős zsűri rakta össze, akik több esetben még korábban is megkapták a tesztpéldányokat, csak hogy időben ki tudják próbálni a játékokat. Az eSport-kategóriákat egy külön zsűri rakta össze, akiknek tagjai különböző eSport-szervezetektől és médiumoktól érkeztek.

A legtöbb jelölést (összesen hatot) a The Witcher 3 kapta, és a fejlesztőket is jelölték. Néhány furcsaság azért akad a listában, mint például az Ori and the Blind Forest, mint Microsoft által kiadott játék az "indie" kategóriában, vagy a feloszlatott és átnevezett Kojima Productions nominálása a legjobb fejlesztőcsapat kategóriában.

Zsűri által megszavazott lista

Az év játéka

Bloodborne

Fallout 4

Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain

Super Mario Maker

The Witcher 3: Wild Hunt

Az év fejlesztője

Bethesda Game Studios

CD Projekt Red

From Software

Kojima Productions

Nintendo

Legjobb shooter

Call of Duty: Black Ops 3

Destiny: The Taken King

Halo 5: Guardians

Splatoon

Star Wars Battlefront

Legjobb akció-kaland

Assassin’s Creed Syndicate

Batman: Arkham Knight

Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain

Ori and the Blind Forest

Rise of the Tomb Raider

Legjobb RPG

Bloodborne

Fallout 4

Pillars of Eternity

The Witcher 3: Wild Hunt

Undertale

Legjobb verekedős játék

Guilty Gear Xrd Sign

Mortal Kombat X

Rise of Incarnates

Rising Thunder

Legjobb sport-/versenyjáték

FIFA 16

Forza Motorsport 6

NBA 2K16

Pro Evolution Soccer 2016

Rocket League

Legjobb multiplayer

Call of Duty: Black Ops 3

Destiny: The Taken King

Halo 5: Guardians

Rocket League

Splatoon

Legjobb indie játék

Axiom Verge (Tom Happ)

Her Story (Sam Barlow)

Ori and the Blind Forest (Moon Studios/Microsoft Studios)

Rocket League (Psyonix)

Undertale (tobyfox)

Legjobb családi játék

Disney Infinity 3.0

Lego Dimensions

Skylanders SuperChargers

Splatoon

Super Mario Maker

Legjobb mobilos/handheld játék

Downwell (Moppin/Devolver Digital)

Fallout Shelter (Bethesda)

Lara Croft Go (Square Enix)

Monster Hunter 4 Ultimate (Capcom)

Pac-Man 256 (Hipster Whale/Bandai Namco)

Legjobb történet

Her Story

Life is Strange

Tales From the Borderlands

The Witcher 3: Wild Hunt

Until Dawn

Legjobb művészeti irányzat

Batman: Arkham Knight

Bloodborne

Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain

Ori and the Blind Forest

The Witcher 3: Wild Hunt

Legjobb zene vagy soundtrack

Fallout 4 (Inon Zur)

Halo 5: Guardians (Kazuma Jinnouchi)

Metal Gear Solid 5: The Phantom Pain (Justin Burnett, Ludvig Forssell, Daniel James)

Ori and the Blind Forest (Gareth Coker)

The Witcher 3: Wild Hunt (Marcin Przybylowicz, Mikolai Stroinski)

Legjobb színészi teljesítmény

Ashly Burch – Chloe Price (Life is Strange)

Doug Cockle – Geralt (The Witcher 3: Wild Hunt)

Mark Hamill – The Joker (Batman: Arkham Knight)

Camilla Luddington – Lara Croft (Rise of the Tomb Raider)

Viva Seifert (Her Story)

"Games for Change"

Cibele (Nina Freeman)

Her Story (Sam Barlow)

Life is Strange (Dontnod Entertainment)

Sunset (Tale of Tales)

Undertale (tobyfox)

Játékosok által megszavazott lista

Leginkább várt játék

Horizon Zero Dawn

No Man’s Sky

Quantum Break

The Last Guardian

Uncharted 4: A Thief’s End

Legjobb, egy rajongó által készített dolog

GTA 5 – Targets (Hoodoo Operator)

Real GTA (Corridor Digital)

Portal Stories: Mel (Prism Studios)

Super Mario Maker e-Reader Levels (Baddboy78/theycallmeshaky)

Twitch Plays Dark Souls (Twitch Community)

Népszerű gamer

Christopher “MonteCristo” Mykles

Greg Miller

Markiplier

PewDiePie

Total Biscuit

eSports kategóriák

Az év játéka

Call of Duty: Advanced Warfare

Counter-Strike: Global Offensive

Dota 2

Hearthstone: Heroes of Warcraft

League of Legends

Az év játékosa

Peter “ppd” Dager (Dota 2 – Evil Geniuses)

Syed Sumail “Suma1L” Hassan (Dota 2 – Evil Geniuses)

Olof “olofmeister” Kajbjer (CS:GO – Fnatic)

Lee “Faker” Sang-hyeok (League of Legends – SK Telecom T1)

Kenny “KennyS” Schrub (CS:GO – Team EnVyUs)

Az év csapata

Evil Geniuses

Fnatic

Optic Gaming

SK Telecom T1

Team SoloMid

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward