Megszűnt létezni a 2K Marin?

Leépítették a csapat nagy részét, a stúdióból gyakorlatialg semmi sem maradt

Megszűnt létezni a 2K Marin?

Több forrásból is jelentették, hogy a The Bureau: XCOM Declassified és a BioShock 2 fejlesztője, a 2K Marin gyakorlatilag megszűnt létezni miután elbocsátották a csapat nagy részét. Az újságírók kérdéseire válaszolva a 2K megerősítette a "létszámcsökkentés" tényét, de odáig még nem mentek el, hogy bejelentsék a stúdió teljes bezárását.

A Rock Paper Shotgun forrásai viszont állítják, hogy a csapatnak mostmár annyi, és csak azok nem maradtak állás nélkül, akik a 2K új Novato stúdiójában kaptak munkát, melyet a BioShock Infinite producere, Rod Fergusson indított.

"Pár hete az új 2K csapat Novatóban meginterjúvolt pár embert a 2K Marin csapatából, és állásajánlatot tettek nekik" - magyarázta az egyik ex-csapattag, aki névtelen kívánt maradni. "Nem tudom, hányan lehettek, de nem voltak sokan. Úgy tűnik, hogy a többieket, akik nem kaptak ajánlatot ma elbocsátották."

Egy másik forrás a Polygonnak úgy nyilatkozott, hogy 100%-ig biztos benne, hogy amit eddig 2K Marinként ismerünk, bezárta kapuit, és a dolgozók munkanélküliek lettek.

A 2K kiadó hivatalos nyilatkozata a következő az üggyel kapcsolatban: "Megerősíthetjük a leépítéseket a 2K Marinnál. Bár nehéz döntés volt, de rendszeresen újraértékeljük fejlesztési erőfeszítéseinket, és úgy döntöttünk, hogy átszervezzük kreatív erőforrásainkat. Célunk, hogy világszínvonalú játékokat készítsünk azonban változatlan maradt."

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward