Az AIDA64 fejlesztőcsapata elkészült a népszerű rendszerinformációs-, diagnosztikai-, és tesztprogram legfrissebb verziójával, a 6.30-as kiadással, ami számos téren hoz újítást, valamint a legfrissebb hardverkomponenseket is támogatják, legyen szó frissen megjelent termékekről, vagy éppen bejelentés előtt álló termékcsaládokról.
Fontos változás, hogy a beépített teszteket felkészítették a 11. generációs mobil Tiger Lake processzorokra, vagyis ezek a tesztek immár AVX-512 optimalizáció mellett futhatnak, természetesen 64-biten, több szálon. Ugyanezt az optimalizációt az érkező asztali és mobil Rocket Lake processzorok is megkapták, míg a mobil konfigurációkba szánt Lakefield processzorok SSE4 optimalizációval kiegészített 64-bites teszteket használhatnak ettől a verziótól kezdve.
Az AIDA64 rendszerstabilitást vizsgáló tesztjei most már AVX-512, AVX2, AVX, illetve az FMA utasításkészletet egyaránt támogatják, plusz az AES-NI hardveres gyorsításra is fel vannak készítve, a megfelelő Intel processzorok esetében. Elsődleges támogatás érkezett a sokat pletykál Alder Lake processzorokhoz, valamin az LGA-1200-as alaplapok támogatását is frissítették. Fontos még megemlíteni, hogy az SHA3-512-es cryptographics hash teszt további optimalizáción esett át, valamint a Comet Lake-S processzorok magonkénti Hyper-Thread kezelését is javították.
Az AMD platformok szerelmesei számára jó hír lehet, hogy az A520-as és az B550-es lapkakészlettel ellátott alaplapoknál frissült a hőmérséklet, a ventilátor-fordulatszám, illetve a feszültségek monitorozásával foglalkozó algoritmus, amely már a ZEN 3 mikroarchitektúra köré épülő Vermeer processzorokat is támogatja.
Az említett két lapkakészlethez bővebb információt kínál a szoftver a korábbiaknál, de ezzel együtt a Vermeer processzorokba integrált memóriavezérlővel és a beépített déli híddal kapcsolatban is felkészültebb. További jó hír, hogy a magasabb órajelen ketyegő DDR4-es memóriamodulok esetében részletesebb SPD információ jár az XMP 2.0-s támogatással ellátott példányokhoz, mint eddig.
Az OpenCL 3.0 támogatással érkező szoftver számos egyéb újítást is tartalmaz, amelyekről az alábbi felsorolás ad részletesebb képet. Íme:
- AVX-512 gyorsítást használó tesztek az Intel Tiger Lake és Rocket Lake processzoraihoz
- AVX gyorsítást használ 64-bites tesztek a kínai Zhaoxin KaiXian KX-6000-es processzorhoz
- SSE4 optimalizált 64-bites tesztek az Intel Lakefield mobil processzorokhoz
- Tovább optimalizált SHA3-512 cryptographic hash teszt
- Fejlesztések az AMD A520-as és B550-es lapkakészletét használó alaplapokhoz
- SteelSeries Apex 7 TKL és Apex Pro TKL OLED kijelző támogatás
- OpenCL 3.0 támogatás
- NZXT Kraken X53, X63, X73, Z63, Z73 szenzor támogatás
- Kibővített támogatás az LGA-1200-as alaplapokhoz
- Előzetes támogatás az Intel Alder Lake processzoraihoz
- GPU adatok az AMD Radeon Pro W5500-hoz
- GPU adatok az NVIDIA GeForce MX450-hez és a GeForce RTX 3000-es sorozat tagjaihoz
- Javított magonkénti Hyper-Threading kezelés (Intel Comet Lake-S)
Az új szoftver természetesen ezúttal is többféle változatban jelenik meg, amelyek az adott célközönség igényeire koncentrálnak. Az alkalmazás minden fontosabb Windows kiadással kompatibilis, 30 napig pedig próbaváltozatban is tesztelhető. A legfrissebb verzió letöltéséhez a hivatalos weboldalra érdemes ellátogatni. A mobil kiadásokat mindig az adott alkalmazás-áruházon keresztül tudják letölteni az érdeklődők.




























