MEGÉRKEZETT MAGYARORSZÁGRA A XIAOMI PAY

Egyelőre csak egy banknál működik majd a Mi Band és már okoseszközök fizetésre való használata, de már ez is egy fontos lépés.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
2022. ápr. 8. 6:04
Megérkezett Magyarországra a Xiaomi Pay

A Xiaomi Pay (Mi Pay) sokéves múltra tekint vissza, de Magyarországon most először bukkant fel hivatalosan a szolgáltatás, a K&H Banknak köszönhetően lehet majd ezt kihasználni az ügyfeleknek. Kiskapukkal eddig is meg lehetett oldani az érintésmentes fizetést a Xiaomi kiegészítőivel, de ezentúl már semmi trükkre nem lesz szükség, legalábbis a K&H ügyfeleinek.

A fintech ágazat fejlődéséhez jelentős mértékben szükség arra, hogy a bankok nyissanak az új rendszerek iránt, és szerencsére a K&H esetében ezen a téren nincsen probléma. Ennek köszönhetően érkezett meg hazánkba is a Xiaomi Pay a Google Pay, az Apple Pay, a Garmin Pay, valamint a Samsung Pay szolgáltatásokat követően. Szerencsére folyamatosan bővül az ilyen megoldásoknak a támogatása, és a mostani lépést követően a felhasználók jelentős része le lesz már fedve.

Galéria megnyitása

Itthon nagyon sokan használnak Xiaomi eszközöket, a mobiloktól a viselhető kiegészítőkig, éppen ezért fontos lépés a vállalat saját fizetési technológiájának a támogatása. Széles közönség számára lesz ez egy jó hír. Azt azonban hozzá kell tenni, hogy az okostelefonok esetében továbbra is marad a Google Pay támogatás, a mostani hír a karperecek és okosórák birtokosainak szól elsődlegesen.

A K&H Bank hivatalos oldalán szereplő információk szerint az NFC chippel felszerelt Mi Smart Band 6 karkötő, valamint a Xiaomi Watch S1 és a Watch S1 Active okosórák támogatásáról beszélhetünk most. Tehát itt már az okostelefon sem kell majd elővenni a számlák rendezéséhez, elegendő lesz csak közel tartani a terminálhoz a támogatott viselhető kiegészítőt, és máris lezajlik a tranzakció.

Galéria megnyitása

A hivatalos tájékoztatójában kiemelte a pénzintézet, hogy kiemelkedő biztonságot nyújt az új fizetési mód a felhasználók számára, szóval nem kell attól tartani, hogy bárki hozzáférhet érzékeny személyes adatokhoz, vagy olyan információkat lovasíthat meg, amik visszaélésre adnak lehetőséget. Elmondta a K&H, hogy működik majd a funkció mobilos kapcsolat nélkül is, szóval nem kell online összeköttetés ahhoz, hogy a tranzakció megtörténjen. Szóval akkor is tud majd fizetni az ember a csuklóján található készülékkel, ha az okostelefonját otthon hagyta.

Galéria megnyitása

A tranzakciók visszanézése, vagy a biztonsági beállításoknak a módosítása azonban már csak internetkapcsolat és mobiltelefon jelenléte mellett fog menni. Szóval azért teljesen önállóan nem alkalmas egyik felsorolt eszköz sem a Xiaomi Pay használatára. Amennyiben valaki elveszíti a bankkártyáját és azt letiltja emiatt, abban az esetben természetesen a Xiaomi Pay szolgáltatás is használhatatlanná válik. Automatikusan letiltásra kerülnek azok a kártyák, amik kikerülnek a rendszerből.

Az emberek egyre nagyobb hajlandóságot mutatnak a modern fintech megoldások használatára, és a Xiaomi okosórái, karkötői is egyre nagyobb mennyiségben fogynak. Ez a mostani hír még nagyobb lendületet adhat a támogatott eszközöknek. A Canalys számai alapján egyébként tavaly év végén a régiónkban 17 százalékkal adott el több karkötőt a Xiaomi, mint egy évvel korábban, okosórából pedig csaknem a háromszorosával emelkedett a forgalma. Korábban nem sok órát kínálta a cég, ezen a téren azért történt nagy ugrás. A Xiaomi Watch S1 páros pedig csak most érkezett.

Galéria megnyitása

Néhány napja számolhattunk be arról, hogy a Xiaomi elkezdi forgalmazni Magyarországon is a Watch S1 és Watch S1 Active okosórákat. Ezek nagyon jó lehetőségekkel és különleges anyaghasználattal születtek meg. A Watch S1 inkább a prémium benyomást igyekszik biztosítani, és azért 90 ezer forintot kell itthon kifizetni, a Watch S1 pedig a nagyon könnyű és sportos megoldás igyekszik lenni, és ezért 70 ezer forintot kell leszurkolni.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

3 hozzászólás

A komment írásához előbb jelentkezz be!
j0ttemlukra
j0ttemlukra
2022. ápr. 8. 14:46
#3

Nem csak a nyugati kapitalista (USA) Google Pay létezik avilágon.

humaniod
humaniod
2022. ápr. 8. 14:14
#2

Szuper! Nálam az okosórák egyik legfontosabb képessége. Soha nem akarnék visszatérni másra.

Törölt felhasználó
Törölt felhasználó
2022. ápr. 8. 9:30
#1

Micimackó <3

Vissza az oldal tetejére