A Viber a Rakuten égisze alatt igyekszik növelni a felhasználók elköteleződést a szolgáltatás használata iránt. Ennek jegyében alkotta meg a Dating néven bevezetett társkereső funkciót. A vállalat célja az, hogy segítse a Viber felhasználókat az új kapcsolatok kiépítésében, és akár a szerelem megtalálásában.
Tavaly szeptemberben jelentette be a Viber a Dating szolgáltatását, és ezt fokozatosan egyre több ország közönségének tette hozzáférhetővé. Eddig Fülöp-szigeteken, Szerbiában, Boszniában, Bulgáriában és Ukrajnában jelent meg a különleges lehetőség, ehhez a körhöz csatlakozott most Magyarország is. Ez mindenképpen örömünkre szolgál, hiszen így a hazai Viber felhasználóknak még több lehetősége adódik az alkalmazásban a kapcsolatteremtésre.
Amennyiben valaki szeretné kipróbálni ezt a lehetőséget, mert esetlegesen partnert keres, létre kell hoznia a különálló Viber Dating felhasználói lapját az applikáción belül.
Nagyon fontos, hogy senkinek sem kell attól tartania, hogy az új lehetőség bevezetése bármilyen nem kívánt hatással lenne az eddigi Viber használati élményre. A Dating funkció extraként vehető igénybe, és csak olyanokkal kapcsolódhat össze ennek keretében az ember, aki ugyancsak létrehozott magának egy saját randiprofilt.
A különálló Dating felhasználói lap eléréséhez frissíteni kell az alkalmazást, majd a program elindítását követően a beállításokban a profilkép alatt megjelenő Viber Dating Béta menüpontot kell megkeresni. Itt értelemszerűen a csatlakozás opciót kell használni a regisztrációs folyamat elindításához. Pillanatok alatt megoldható a társkeresésre szolgáló profil létrehozása, csak néhány kérdésre kell válaszolni, melyek alapján később a párkeresés hatékonyabban zajlik majd. Most még csak a profilok létrehozása zajlik, a rendszer ismerkedési része később fog indulni. A cél valószínűleg az, hogy legyen érdemi mennyiségű párkereső, mikor a funkció elindul.
A Viber egyik erőssége a biztonság, a felhasználói adatok védelme, és ebből nem enged a Dating funkció esetében sem. Külön kiemelte a vállalat, hogy „a világ egyik legbiztonságosabb kommunikációs alkalmazásaként a Viber az új társkereső funkció keretében is garantálja a felhasználók magánéletét és biztonságát”.
A Dating felületen csak a legfontosabb, megbízható kapcsolatteremtéshez szükséges adatok jelennek majd meg.
Semmit nem láthatnak illetéktelen a privát profiloldalból. Attól sem kell tartani, hogy ismeretlenek megszerezhetnék ezáltal a telefonszámot, mivel a rendszer ezt az adatot is kellő óvatossággal, odafigyeléssel kezeli. A viberes ismerkedés közben érzékeny adathoz senki nem férhet hozzá, csak ha a felhasználói úgy dönt, hogy azt megosztja másokkal.
Azt nem részletezi a Viber, hogy miért éppen a magyar piac felé nyit ezzel az extra szolgáltatással, de valószínűleg ez annak köszönhető, hogy felénk a platform különösen nagy népszerűségnek örvend. Itthon az üzenetküldő szolgáltatások népszerűségi sorrendje eltér az egyéb piacokon megszokottól. A WhatsApp nem különösebben felkapott a magyarok körében, a Viber viszont nagyon pörög, és ezt a szolgáltatás üzemeltetője is pontosan láthatja. A Viber Datinget is sokan próbálhatják majd ki a következő napokban, hetekben.