Shop menü

MEGÉRKEZETT A HUAWEI BAND 2 ÉS A BAND 2 PRO

A Huawei két új fitneszkarpereccel rukkolt elő, az egyik még GPS-nek is otthont ad.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Megérkezett a Huawei Band 2 és a Band 2 Pro
Galéria megnyitása

A Huawei két új viselhető kiegészítőről rántotta le a leplet. Bemutatkozott a Band 2 és a Band 2 Pro, ezek közül az előbbi inkább egy általános célú eszköz, az utóbbi pedig annak jó választás, aki valóban sokat edz a mindennapjai során.

Galéria megnyitása

A két újdonság lényegében ugyanarra a kaptafára készült, de vannak olyan extra képességek, amelyek csak a Band 2 Pro kiváltságai, ezeket külön ki fogjuk emelni az alábbiakban. A fitneszkiegészítők PMOLED megjelenítővel felvértezve érkeztek, ez több szempontból is alkalmas a feladatra: egyrészt kellően nagy méretű, hogy ügyesen kihasználva sok infót át tudjon adni, másrészt igazán alacsony a fogyasztása. A kijelzőn jelenik majd meg minden adat, így például a pontos idő, az értesítések és persze a pillanatnyi teljesítményadatok. A szerkezetek számolják a lépéseket, van bennük pulzusmérő, ami rendszeresen mér, és az eredményeket menti, így a szívritmus folyamatosan figyelemmel kísérhető. Sőt mi több, a Band 2 Pro még a VO2 Maxot is méri, ami azoknak jöhet jól, akik tényleg komolyan sportolnak, nem pedig csak hobbiszinten űzik a mesterséget.

Galéria megnyitása

Nagy erénye a Huawei Band 2 Pronak az, hogy rendelkezik beépített GPS vevővel is. Ennek a lehetőségnek köszönhetően a felhasználó akár hátra is hagyhatja az okostelefonját, hiszen a karperec önállóan végig tudja követni a bejárt utat és persze a tempót is. Mint a legtöbb ilyen termék, a két új Band is nyújt alvásfigyelést, és a Band 2 Pro esetében még ez is egy továbbfejlesztett köntösbe lesz bújtatva. A kiegészítők edzési gyakorlatokkal is szolgálnak, ezek között vannak sportos dolgok, de egyebek mellett még olyan is, ami a szabályosabb légzés gyakorlását segíti, a megfelelő légzési módszer pedig lehetővé teszi, hogy jobban ellazuljon a Band 2 vagy Band 2 Pro viselője. Az Androidot és az iOS-t támogatja a két friss Band, a Google operációs rendszeréből legalább a 4.4-es verzió szükségeltetik hozzá, az iOS-nél pedig a 8.0-s kiadásra van szükség. (A windowsosok ismét hoppon maradtak.)

Galéria megnyitása

A Band 2 és a Band 2 Pro egyaránt elérhető lesz az egyszerű fekete mellett sötétkék és piros kivitelben is. Kiválóan szigetelt a Band 2 és a Band 2 Pro is. Mindkét fitneszkiegészítő 5 ATM nyomást képes elviselni, vagyis megközelítőleg 50 méteres vízmélységig tud boldogulni – mondanunk sem kell, hogy ilyen szinten a por már egyáltalán nem jelent gondot. Az akkumulátor mindössze 100 mAh-s kapacitású a készülékekben, ami a karperecek körében megszokott. Az üzemidő egészen korrekt mind a kettő modellnél, 21 nap. Viszont a Band 2 Pro az aktív helymeghatározás mellett már eléggé hamar le tud merülni; ilyen esetben csak 3,5 órát bír ki, ami nem sok, de a legtöbb ember nem edz folyamatosan ennél hosszabb ideig.

Galéria megnyitása

A Huawei Band 2 és Band 2 Pro megjelenéséről sajnos nem sok információt árult el a kínai alakulat. Sem azt nem tudjuk megmondani egyelőre, hogy mikor kerülnek majd ezek az újdonságok a boltok polcaira, sem pedig azt, hogy mennyibe fognak kerülni. Előre láthatólag az ár-érték arány mindkettőnél rendben lesz, és a Band 2 igazán olcsón jöhet, míg a Band 2 Pro inkább azoknak lesz kedvező ajánlat, akik ki is használják a benne rejlő lehetőségeket.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére