Már Steamen is elérhető a Monster Hunter World: Iceborne

Már Steamen is elérhető a Monster Hunter World: Iceborne

A Monster Hunter sorozat mindig is a japánoknak készült, hiszen az egy biztos piac, nagyobb erőfeszítések nélkül is el tudják érni, a nyugati játékosoknak ez a fajta összetett játék problémás lehet.

Ám a legújabb epizódot, a World-öt a Capcom már úgy tervezte, hogy japánon kívül is élvezetes élményt tudjon nyújtani, ott egyszerűsítette le a játékot, ahol tényleg muszáj volt és ezzel együtt is egy rendkívül összetett és remek játékot tettek le az asztalra. A Monster Hunter World pillanatok alatt a sorozat legnépszerűbb és legjobbra értékelt epizódjává vált, a Capcom pedig a PC-s játékosoknak is elhozta az élményt, igaz, a konzolosokhoz képest egy kis késéssel.

Ugyanez a megjelenési módszer igaz volt az Iceborne-ra is, míg a kiegészítőt már tavaly óta nyúzhatják a konzol játékosok, addig a PC-seknek eddig kellett várni a megjelenésig. A helyzet viszont az, hogy hiába az új képességek sokasága, új helyszín, új szörnyek és kihívások, a játék maga jelenleg sok PC-s játékosnál a kiegészítő megjelenése óta játszhatatlanná vált. 

A Steam értékelések egyelőre vegyesek, nagyon sok panasz érkezik arra, hogy az alapjátékkal soha nem volt gondjuk, de ez a kiegészítő elkezdte 100%-on nyúzni a processzorjukat vagy törli a régi mentéseiket. Reméljük hamar érkezik tapasz a problémára és mindenki egységesen fog tudni örülni a szörnyvadászatnak. A Capcom még vizsgálja az ügyet és nem kérdés, hogy minden erejükkel azon vannak, hogy javítsák is azt.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap