Már itt is vannak az ASRock tuningolt Radeon RX 5700-asai

A vállalat elsőként rántotta le a leplet egyedi hűtésű modelljeiről, amelyek heteken belül elérhetővé válhatnak.

Már itt is vannak az ASRock tuningolt Radeon RX 5700-asai

Az AMD Radeon RX 5700-as sorozata egy ideje már kapható kereskedelmi forgalomban, plusz az első független tesztek is megjelentek már – a miénk itt olvasható –, igaz, jelenleg még csak a referencia hűtéssel ellátott, referencia órajeleken ketyegő változatokat lehet megvásárolni. Aki egyedi hűtéssel rendelkező, hűvösebben üzemelő modellekre vágyik, az aktuális információk szerint még egy hónapot várnia kell, hiszen majd csak augusztus közepe után kezdenek el szállingózni ezek a termékek.

Az ASRocknál nem akartak tovább várni az újdonságok bejelentésével, így már most tudhat, milyen modellekkel készül a gyártó a rajt második hullámára. A Radeon RX 5700-as és RX 5700 XT modellek a Challenger sorozatban kapnak majd helyet, kétventilátoros hűtéssel rendelkeznek, órajelek terén pedig egy picit elrugaszkodnak a referencia értékektől.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A Radeon RX 5700 Challenger 8G OC fedélzetén a 2304 shaderrel rendelkező NAVI 10 GPU dolgozik, ami a referenciához képest 50 MHz-cel magasabb alap- és game clock órajelet alkalmaz, így ezek sorrendben 1515 és 1675 MHz-es értéket képviselnek, a maximális boost órajel azonban nem változott, vagyis ezen a téren továbbra is 1725 MHz-re számíthatunk. A 256-bites memória-adatsínre kapcsolt 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória effektív órajeléhez szintén nem nyúltak, vagyis 14 GHz marad érvényben. A videó kimenetek közé a szokásos három darab DisplayPort 1.4-es és az egyetlen HDMI 2.0b csatlakozó került, a hűtés viszont sokkal ütőképesebb lett, mint a referencia modelleknél. A GPU által termelt hőt négy darab 8 milliméteres réz hőcső vezeti el az alumínium lamellákból álló hűtőtömbhöz, ahonnan két darab ventilátor fújja le azt – és a referencia modellekkel szemben itt már az RX 5700-ashoz is jár hátlapi hűtőlemez, ami tovább fokozza a hűtés hatékonyságát.

Galéria megnyitása

Galéria megnyitása grid_on

A Radeon RX 5700 XT Challenger 8G OC már a 2560 shaderrel gazdálkodó NAVI 10 GPU-t kapta meg, amelyhez 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória csatlakozik a szokásos 256-bites adatsínen keresztül. A GPU esetében az alap-órajel 45 MHz-cel, míg a game clock 40 MHz-cel emelkedett a referencia értékekhez képest, ám a boost órajel itt is változatlan maradt – jelen esetben 1905 MHz-ről van szó. A GDDR6-os fedélzeti memóriához szintén nem nyúltak, így ott megmaradt a 14 GHz-es effektív órajel. Hűtés és portok terén ez a videokártya is ugyanazt kínálja, mint a fentebb bemutatott Radeon RX 5700 8G OC, vagyis a referencia modellekhez képest hűvösebb és csendesebb üzemre számíthatunk. Hogy mennyivel javul a helyzet? Az első független tesztekből ez is kiderül.

Az viszont egyelőre nem derült ki, hogy az ASRock újdonságai pontosan mikor kerülnek az üzletek polcaira, valamint az is rejtély, pontosan mennyibe kerülnek majd. Az elkövetkező hetek folyamán remélhetőleg minden fontos információról lehullhat a lepel.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward