Shop menü

MÁR EGY OLCSÓBB XPERIA IS ANDROID 14-RE VÁLT

Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Már egy olcsóbb Xperia is Android 14-re vált

Alig néhány napja számolhattunk be arról, hogy a Sony megkezdte az Android 14 frissítés terjesztését. Nem meglepő módon a japánok először az aktuális csúcsmodellel foglalkoztak, és az Xperia 1 V-re készítették el első körben az új operációs rendszert, de nagyon hamar sorra került a következő mobil is.

Az Xperia 1 V-öt nem az Xperia 5 V követi, pedig erre lehetett számítani, az Xperia 10 V került most sorra. Ezzel lényegében a Sony lett az első olyan gyártó – a Google után –, aki középkategóriás mobilt frissít az Android 14-re.

Az Xperia 10 V májusban debütált, és a Snapdragon 695G rendszerchip dolgozik benne. Noha ez már egy megfizethetőbb készülék, attól nem kell tartani, hogy a frissítés több millió felhasználót érintene. A Sony nem igazán tud talpra állni, az okostelefonjai egyre kisebb példányszánban fogynak. Meglehetősen drágák az Xperiák a konkurenciához képest.

Galéria megnyitása

A Sony most úgy fest, hogy az eddiginél jobb szoftvertámogatással igyekszik szolgálni, de igazából ezt sem veri nagydobra. Azt lehet érezni a Sony esetében, mintha már ők maguk sem akarnák ezt, de kényszerből kitartanak, és még törekednek is arra, hogy többet nyújtsanak azoknak az elkötelezett vásárlóknak, akik a komoly felár mellett is egy Xperia mellett teszik le a voksukat.

Mikor megjelent az Android 14 frissítés az Xperia 1 V-re, a cég jóformán alig árult el annak kapcsán valamit, és a helyzet ezúttal sem más. A kiadási jegyzék megosztása nélkül indította el a Sony a frissítést.

A gyártó hivatalosan mindössze azt emelte ki az operációs rendszer frissítés kapcsán, hogy az okostelefon kompatibilis lesz a Google Készülékkereső szolgáltatásával. Megtudhattuk még, hogy a Közeli megosztás kiterjesztésre kerül, ezáltal kompatibilis PC-re egyszerűen lehet majd fájlokat küldeni, nem kell kábeles összeköttetés. Végül a lezárt képernyőt testreszabhatják majd a tulajdonosok, kitehetik a legfontosabb alkalmazásokat gyors elérésére.

Európában és az Egyesült Királyságban indul a frissítés, valószínűleg a hazai tulajdonosok is napokon belül értesülhetnek erről. A 68.1.A.2.93 verziószámon fut az Android 14-et is elhozó frissítés, és a következő napokban, hetekben mindenkihez el fog jutni.

A Sony következő körben már tényleg az Xperia 5 V-öt frissítheti, majd jöhetnek a tavalyi modellek.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére