Már az új motorral jön a The Walking Dead harmadik évada

És befutott az első előzetes is. Sok minden nem változik majd, és Clementine is marad.

Már az új motorral jön a The Walking Dead harmadik évada

Ezen hírünkben két fontos dolog is van. Az egyik, hogy a Telltale hivatalosan is bejelentette a The Walking Dead harmadik évadát. A másik, hogy ez már az új motorral érkezik majd.

Az új motorról először a készülő Batman-játékok kapcsán beszélt a stúdió. Sokat nem árultak el a technológiai részletekről, pusztán annyi derült ki azóta, hogy teljes egészében rámennek a képregényes grafika feljavítására. Ez azt jelenti, hogy realisztikus megjelenítésre továbbra sem számíthatunk a Telltale-től, de ez persze logikus is, hiszen az rendkívül drága lenne, a stúdió pedig ezzel a módszerrel nagyon szépen fenn tudja tartani a profitrátáját, valamint meg tudja őrizni a játékainak egyedi stílusát.

A Telltale-t sokat szidták (mi is ezt tettük az utolsó néhány kritikánkban) az elavult motor miatt, amit egyébként még maga az alapító írt évekkel ezelőtt. Most ez megváltozik: a stúdió az utóbbi évben 150 emberrel bővült, és mindegyikük amellett érvelt, hogy nagyon is szükséges a motor feljavítása. Azonban a grafika helyett a csapat inkább arra törekszik, hogy minél több választási lehetőséget biztosítson a játékosnak, és minél érdekesebb legyen a narratíva.

Erre fog épülni a Telltale minden jövőbeli játéka (legalábbis a következő egy-két évben), így a The Walking Dead harmadik évada is. Ezzel kapcsolatban megérkezett az első előzetes, és néhány apróság is kiderült, például hogy Clementine tér vissza főszereplőként. A lány a harmadik évadban már a korai tinédzser korban jár, de annyi tapasztalatot gyűjtött az évek alatt, hogy teljes mértékben képes vigyázni magára. Mellé csatlakozik egy új szereplő, Javier, aki szintén fiatalon ment át a poklok poklán, azonban mégis sikerült életben maradnia, és erősebb, mint korábban bármikor.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward