Hamarosan lerántja a leplet a Google a Pixel 11 szériáról, azonban azt látni kell, hogy a Pixel 11a nem most fog megjelenni. Ezt a készüléket csak 2027 első felére várjuk, március-május környékén futhat majd be. Ennek ellenére már arról lehet olvasni, hogy milyen jellemvonásokkal szolgálhat majd.
A Pixel 11a jelen állás szerint a Formosan kódnéven jön majd, ami a formoszai örvös medvére utal. A Pixel 11 széria minden tagja medvék után lett elkeresztelve, így a Pixel 11a sem lógna ki a sorból. A friss infókat a Mystic Leaks nevű szivárogtató szellőztette meg a fejlesztés alatt álló szerkezettel kapcsolatban.
A készülék állítólag marad majd a 6,3 colos méret és a Full HD+ felbontás mellett, csak már magasabb fényerőre lesz képes. Az eddigi 2000 és 3000 nit után 2250 nitet lehet képes biztosítani nagyobb felületen, a csúcsfénye pedig 3350 nitesnek ígérkezik.
Állítólag a frontkamera teljesen új lesz majd, de arról nem szólt a fáma, hogy ez pontosan mit is jelent majd a gyakorlatban. Az biztos, hogy ezen a téren azért már ideje új alapra váltani, tudniillik a Pixel 7a (!) óta ugyanúgy 13 MPixeles frontkamerát használ a készülék 1,12 mikronos pixelmérettel, 4K30 videós támogatással. Talán a Pixel 10-nél használt 10,5 MPixeles, 1,22 mikronos kamera kerülhet bevetésre az olcsóbb termékkel.
A hír szerint megkaphatja majd a Tensor G6 rendszerchipet a Pixel 11a, miután a Pixel 10a lemaradt a Tensor G5-ről.
A friss szivárogtatás szerint a Google a következő középkategóriás készülékét nem fogja kihagyni az újonnan érkező csúcslapkából. Ennek köszönhetően a Tensor G4-et rögtön a Tensor G6 váltja majd fel. Azt viszont még nem tudjuk, hogy ez mekkora gyorsulást jelenthet majd, hiszen a Tensor G6 csak augusztusban fog debütálni a Pixel 11 sorozat első tagjaival.
Ezt a lapkát már nem a Samsung, hanem a TSMC fogja szállítani a Google okostelefonjai számára. Talán éppen ennek köszönhető majd a váltás, hiszen a Google valószínűleg távolodni akar majd a Samsungtól származó komponensektől, nem kívánja még a Tensor G5 miatt fenntartani a korábbi kapcsolatot. A Titan M3 rendszerchipet is megkaphatja a készülék, és a MediaTek M90 5G modemet használhatja.
A soron következő középkategóriás okostelefon 8 GB-nyi memóriával léphet majd színre, nem növeli a RAM kapacitását a Google, ez pedig a jelenlegi piaci viszonyok mellett nem is szorul magyarázatra. A Pixel 11a árát a vállalat azért továbbra is szeretné egy elfogadhatóbb szinten tartani, ami rendkívül nehéz a jelenlegi memóriaárak mellett. A mostani helyzet pedig akár még romolhat is a következő 8-10 hónapban.
A forrás szerint a Google jelenleg négy színen dolgozik, fekete, zöld, lila és ezüst változatokban futhat be a termék.
Az akkumulátor kapcsán a forrás arról számolt be, hogy a bevetésre kerülő telep minimális kapacitása 4870 milliamperórás lesz. A specifikációban a tipikus kapacitásként 5000-5100 mAh-s adat szerepelhet majd. Az üzemidőben ez alapján túl nagy változást nem érdemes remélni, nagyjából azt hozza majd, mint a jelenlegi eszköz. A Google nem fordul a szilícium-szén telepek felé, hogy jelentősen növelje készüléke futási teljesítményét.
Jelenleg még minden szivárgást érdemes erős fenntartásokkal kezelni. Nem is feltétlenül azért, mert alaptalan lehet, hanem sokkal inkább azért, mert a Pixel 11a debütálása még annyira távol van, hogy addig még bármilyen módosítás közbejöhet, szükséges lehet.