Ma van a D-nap évfordulója

1944. június 6-án a szövetségesek partraszálltak Normandiában. Ezt az eseményt pedig számos videojátékban is átélhetjük.

Ma van a D-nap évfordulója

A D-nap, avagy a normandiai partraszállás a 2. világháború egyik legismertebb hadművelete. 1944. június 6-án a szövetségesek nagyon rossz időjárási körülmények között a tengerről támadták meg a német hadsereg által védett partokat. Ezzel új front nyílt meg a háborúban, és lassan elkezdődhetett Európa felszabadítása a náci megszállás alól.

Eme jeles napnak természetesen számos médium állít emléket számos formában, így könyvek, filmek és persze videojátékok is. Számunkra nyilván az utóbbi az érdekes, így nézzünk meg öt játékot, melynek fontos része volt a D-nap. És persze a kommentekben írjátok le, nektek melyik volt a kedvenc játékotok, melyben át lehetett élni a D-napot.

1. Medal of Honor: Allied Assault (2002, PC)

Az Electronic Arts által kiadott játékot gyakorlatilag a partraszállással adták el. Az ezt a jelenetet mutató előzetes folyamatosan jelen volt a médiában, és az E3-on is ez pörgött éjjel-nappal. Az Allied Assault volt az első FPS, amiben átélhettük a D-nap eseményeit, de még ugyanabban az évben megtehettük ugyanezt a PS2-re megjelent Medal of Honor: Frontline-ban is. Utóbbi egyébként megjelent PS3-ra is HD-ben, a 2010-es Medal of Honor limitált kiadásának részeként.

2. Battlefield 1942 (2002, PC)

Valószínűleg semelyik FPS-rajongónak nem kell bemutatnom a Battlefield 1942 Omaha Beach pályáját, ami egészen egyszerűen fantasztikus volt. A Battlefield 1942 persze alapvetően a többjátékos élményekre épít, ami azt jelentette, hogy nem csak a szövetséges, de a német oldalt is kipróbálhattuk, és a betonbunkerekből tarolhattuk le a támadó ellenfelet.

3. D-Day (2004, PC)

A magyar Digital Reality stratégiai játéka, a Desert Rats vs. Afrika Korps szellemi örökösének tartott D-Day nem meglepő módon a D-napon kezdődött, és az azt követő eseményeket dolgozta fel. Érdekes módon szintén 2004-ben jelent meg a szintén magyar Stormregion által fejlesztett Codename: Panzers - Phase One is, ahol a szövetségesek kampánya az Operation Overlorddal kezdődött, melynek keretein belül a D-napon is kellett segédkeznünk. A partraszállást ugyan a mesterséges intelligencia végezte, nekünk viszont hátba kellett támadni a német erőket, biztosítva ezzel a művelet sikerét.

4. Close Combat: Invasion Normandy (1996, PC)

A Close Combat leginkább a rendkívüli összetettségéről volt híres. Katonáink rendelkeztek morállal, kitartással, tapasztalati pontokat gyűjtöttek, figyelemmel kellett követnünk fizikai állapotukat, és így tovább. Ezen kívül minden küldetésre a megfelelő egységeket kellett kiválasztanunk, és azokat valós harctéri taktikák alapján vezetnünk, különben hamar beköszöntött a vég. Ilyen körülmények között tehát nem volt egyszerű bevenni Normandia partjait.

5. Conker: Live and Reloaded (2005, Xbox)

A végére pedig jöjjön egy kis kacagás a Rare jóvoltából. Az eredeti, 2001-ben Nintendo 64-re megjelent Conker's Bad Fur Day-ban, és a 2005-ös, Xboxra készült remake-ben is megtalálható a D-napot parodizáló jelenet, melyben kedvenc mókusunk beveszi a partokat.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward