Lekerült a Steamről a Five Nights at Freddy's World

A játék készítője nem volt elégedett a végeredménnyel, így inkább levette az egészet a Steamről.

Lekerült a Steamről a Five Nights at Freddy's World

Még csak pár napja lehet megvásárolni Steamen a Five Nights at Freddy's Worldöt, de máris lekerült onnan. A döntést nem a Valve hozta meg, hanem a játékot készítő Scott Cawthon, aki egyetértett a kritikusokkal és a játékosokkal abban, hogy a sorozat befejező részének szánt epizódja nem sikerült úgy, ahogy kellett volna.

Habár a Steamen a játék jellemzően jó visszajelzéseket kapott a vásárlóktól, Cawthon szerint a kritikusoknak igaza van: a játék nincs kész. Ezt ő maga is tudja, hiszen egy befejezetlen build került fel a Steamre, egy hónappal a tervezett megjelenés előtt. Ennek eleinte nem tulajdonítottunk nagy jelentőséget, hiszen Cawthon szokása, hogy előbb fejezi be a játékait a vártál, ez majdnem pontosan így volt a Five Nights at Freddy's előző három részénél is.

Akárhogy is, a készítő úgy döntött, hogy megszünteti a játék értékesítését, és minden vásárló visszakapja majd a teljes vételárat, függetlenül attól, hogy mennyi időt töltött el a címmel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy végleg elbúcsúzhatunk a FNaF Worldtől, Cawthon ugyanis megígérte, hogy tovább dolgozik majd a játékon, kijavítja a hibákat és betesz többek között egy teljesen új 3D-s felülnézeti képet is a játék világához.

Ha úgy gondolja, hogy most már aztán tényleg kész van, akkor teljesen ingyenesen adja majd ki újra a játékot, és ígérete szerint onnantól örökre ingyenes is marad.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward