Leépítések a Microsoft Studiosnál

Több fejlesztő is búcsút vett a cégtől, de egyelőre egyikük sem tűnik boldogtalannak. Elbert Perez új csapatával már a Habitat című, űrben játszódó stratégiai játékon dolgozik.

Leépítések a Microsoft Studiosnál

Március végén nevezték ki Phil Spencert a Microsoft Xbox részlegének vezetőjéül, nem sokkal ezután, április elején a Microsoft több dolgozót is elbocsátott a Microsoft Studiostól. Egyelőre nem lehet tudni, hogy pontosan hány emberről van szó, mert a Microsoft még nem adott ki hivatalos közleményt a leépítésekkel kapcsolatban, de a VG247 újságíróinak adott válaszában (amely nem több az ilyenkor szokásos szövegnél) a cég képviselője a következőket mondta:

"Az Xboxnál célunk az, hogy folyamatosan új szórakoztató, közösségi és interaktív élményeket alkossunk. *ásítás* Az e cél iránti elkötelezettségünk részeként mindig újraértékeljük fejlesztési prioritásainkat, és előfordul, hogy döntéseket kell hoznunk terveink átalakítása és erőfeszítéseink átcsoportosítása érdekében."

“A Microsoft Studios szervezetként továbbra is növekszik, miközben arra koncentrálunk, hogy az olyan kulcsfontosságú területekre fektessünk be, amelyek a profitábilis növekedést táplálják a jövőben."

Nem tudni tehát, hogy mi volt a leépítések pontos oka, de a kirúgott fejlesztők egyáltalán nem tűnnek boldogtalannak, legalábbis ez derül ki néhányuk Twitteres üzenetéből. Patrick Loughman grafikus pl. a következőket írta:

"Ma elbocsátottak a Microsoft Studiostól. Sza... szabad vagyok? SZABAD VAGYOOOOK!"

Elbert Perez technikai producer is a leépített dolgozók között szerepel, az ő Twitteres üzenetéből az derül ki, hogy jelenleg a Habitat: a Thousand Generations in Orbit című valós idejű, fizikai alapokra építő stratégiai játékon dolgozik a 4agency nevű független csapattal. A Habitat a jövőben játszódik, feladatunk, hogy az űrben lebegő szemétből lakható űrállomást építsünk és megvédjük guberáló riválisainktól. Építőelemek bármilyen hulladékból lehetnek a metrókocsitól a repülőgépen át egészen az amerikai szabadság szobor fejéig. A játék idén fog megjelenni a karácsonyi ünnepi időszakban PC-re, Xbox One-ra Macre és Linuxra, Kickstarteren már lehet támogatni.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward