Különleges frissítést adott ki a HMD Global

Különleges frissítést adott ki a HMD Global

Ezúttal annak a Nokiának a frissítéséről számolhatunk be, ami egyedüliként nem fog Android 9.0 rendszert kapni, ugyanis egy olyan szerencsétlen helyzetbe került, hogy ezt már sehogy nem tudták megoldani a fejlesztők. Pedig a HMD Global állítólag még a Google-lel és a Qualcommal is konzultált az ügyben, de a most elérhetővé vált Android 8.1 frissítés is nehezen jött létre.

A Nokia 2-ről van szó, ami az Android 7.1 rendszerrel debütált még 2017-ben. A specifikációja alapján a teljes értékű Android 8.0 futtatására már nem igazán volt alkalmas, az Android Oreo (Go edition)-t nem pedig kaphatta meg frissítés révén, hiába próbálta ezt megoldani a vállalat. Végül úgy alakult, hogy a HMD Global csak elérhetővé tette most az Android 8.1-et az okostelefonra, de nem egy szokványos OTA frissítésről van szó, ami minden felhasználóhoz el fog jutni.

Mivel a finnek nem tudták garantálni a megfelelő teljesítményt a Nokia 2 fedélzetén az Android Oreóval, ezért csak úgy tették ezt a frissítést elérhetővé, hogy a felhasználók saját felelősségükre vehetik igénybe. A cég az erre szolgáló honlapon mindenkinek felhívja arra a figyelmét, hogy az Android 8.x jobb hardveres képességekkel rendelkező eszközökre lett szánva, így az emberek tudatában lesznek annak, hogy nem fognak olyan tempót kapni, mint amit az eredeti rendszerrel megszokhattak eddig.

Galéria megnyitása

Hogyan végezhető el a telepítés? A Nokia honlapján külön erre a célra létre lett hozva egy oldal, ezt kell minden érintettnek meglátogatni. Itt be kell jelentkezni a Nokia felhasználói fiókkal, majd ha ez megvan, akkor be kell írni a megfelelő helyre az IMEI kódját a terméknek. Megadandó még a folyamat során a szolgáltató neve és a tartózkodási hely is. Amikor minden ki van töltve, már csak el kell fogadni a külön erre a célra létrehozott szerződési feltételeket, és ha ez is kész, akkor lehet várni. A HMD Global OTA küldi el arra az eszközre a frissítéshez szükséges telepítőt, aminek az adatait megadta a tulajdonosa.

Korábban egy béta verziót már egyébként teszt céljával elérhetővé tett a felhasználók számára a HMD Global, akik azt feltelepítették, azok speciális helyzetben vannak. Náluk automatikusan települni fog a Nokia 2 végleges Android Oreo rendszere. Világszerte 34 országban még nem lehet elérni a szóban forgó frissítést – sajnos egyelőre Magyarországon sem –, de ez megváltozhat a közeljövőben.

Neked ajánljuk

Kiemelt
-{{ product.discountDiff|formatPriceWithCode }}
{{ discountPercent(product) }}
Új
Teszteltük
{{ product.commentCount }}
{{ voucherAdditionalProduct.originalPrice|formatPrice }} Ft
Ajándékutalvány
0% THM
{{ product.displayName }}
nem elérhető
{{ product.originalPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.grossPrice|formatPriceWithCode }}
{{ product.displayName }}

Tesztek

{{ i }}
{{ totalTranslation }}
Sorrend

Szólj hozzá!

A komment írásához előbb jelentkezz be!
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mondd el, mit gondolsz a cikkről.

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward