Shop menü

KULCSFONTOSSÁGÚ OPPO MOBILOKKAL BŐVÜLT A HAZAI KÍNÁLAT

Befutottak a Find és a Reno szériák legújabb tagjai, ezeken felül pedig megjött még az Enco X2 vezeték nélküli fülhallgató is.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Kulcsfontosságú Oppo mobilokkal bővült a hazai kínálat

Az Oppo tavaly fűtötte be igazán az európai terjeszkedési terveit, és hazánkban is szeretne jobb pozícióba kerülni. A Realme itthon nagyon szépen nőtt, Magyarországon lesz az első európai boltja is, így nem meglepő, hogy az anyacég is kiemelt figyelmet szentel nekünk. A következő napokban Find és Reno újdonságok kerülnek majd a boltokba egy friss TWS kíséretében.

Be fog futni a Find X5 Pro, a vállalat aktuális zászlóshajója, és ennek a kiváló eszköznek a Reno7 5G, valamint a Reno7 Lite 5G lesz a kísérője. Az Oppo számára nemcsak a mobilok fontosak, próbál teljes ökoszisztémában gondolkodni a vállalat, vannak viselhető kiegészítői is, és ezen a fronton sem maradunk új eszköz nélkül. Az okostelefonok mellett az Enco X2 is felkerül majd a boltok polcaira.

Galéria megnyitása

A Find X5 Pro az egyik legjobb okostelefon jelenleg a piacon a 6,7 colos, Quad HD+ felbontású LPTO 2.0 AMOLED kijelzővel, amit Gorilla Glass Victus véd, valamint a Snapdragon 8 Gen 1 rendszerchippel, mely kérdés nélkül fogja biztosítani a csúcstempót minden helyzetben. Az Android 12-vel jön a készülék, és kerámia burkolatba lesz öltöztetve, no, meg IP68 védettségről is gondoskodik. Sztereó hangzást is nyújt a gép, az ujjlenyomat-olvasója pedig a kijelzője mögé bújt.

Galéria megnyitása

A kamerarendszerét két egyforma 50 MPixeles egység alkotja eltérő optikával, a főkamera és az ultra-széles látószögű egység is erre épül, ezeken felül pedig még van egy 13 megapixeles képalkotó is kétszeres optikai közelítéssel. Adott a Hasselblad támogatás, itt került először bevetésre az Oppo saját MariSilicon X képfeldolgozó NPU, és videózni pedig 4K UHD minőségben képes. A frontjára egy 32 MPixeles kamera került. 5000 mAh-s akkumulátor hajtja majd, amit akár 80 W-tal lehet tölteni.

A Reno7 5G és Reno7 Lite 5G Európában eltér majd a Kínában megjelent modellektől. Ezek a gépek 6,43 hüvelykes AMOLED képernyővel jönnek, a Lite egy szerényebb panelt kap, az csak 60 Hz-es, míg a Reno7 már 90 Hz-et tud jobb fényerő mellett. 64 MPixeles a főkamerájuk, a körítés viszont már nem azonos. A Reno7 kapott egy 8 MPixeles ultra-széles látószögű, valamint egy 2 megapixeles makrós képalkotót, a Reno7 Lite pedig kettő 2 MPixeles társkamerával szolgál makrózásra és mélységérzékelésre. Az előlapi kameráik 16, illetve 32 megapixelesek, itt is előnyben van a Reno7 5G.

Az Oppo a Lite modellnél a Snapdragon 695 rendszerchipet használja, az európai Reno7 5G pedig a Dimensity 900 lapkával lett felvértezve. A RAM mindkét esetben 8 GB, a tárhely viszont már 128 vagy 256 GB lehet, a jobb képességű mobil kapta a kövérebb háttértárat. Szolgálnak a gépek az 5G támogatás mellett Bluetooth 5.2-vel és NFC-vel is, a Reno7 pedig még Wi-Fi 6-ot is biztosít. Van a gépeknek ujjlenyomat-olvasója, 4500 mAh-s akkuról üzemelnek, és támogatják a gyorstöltést 33 és 65 wattos teljesítménnyel.

Az Enco X2 kiemelekdő minőségű fülhallgató, dupla dinamikus hangkeltővel és fejlett aktív zajszűréssel (45 dB), ami intelligens működésre képes. LHDC 4.0 tömörítés is támogatott, hogy a minőségi zenelejátszás tényleg élvezhető legyen. Az eszköz a Dynaudio közreműködésével készült és Bluetooth 5.2 modult használ az Enco X2. IP54 védelmet élvez a füled, és 5,5 órás üzemidőt nyújt ANC mellett, anélkül pedig 9,5 órát is képes lehet elérni, a teljes üzemideje pedig 40 óra a gyári adat szerint.

Galéria megnyitása

Zárásul lássuk az árakat; a Find X5 Pro 480 ezer forintba kerül majd hazánkban, míg a Reno7 5G-ért 190 ezer forintot kell majd kifizetni, a Reno7 Lite 5G neve mellett pedig 150 ezer forintos árcédula fog felbukkanni. Tavaly óta az Oppo már ott van a szolgáltatói kínálatban is Magyarországon, és nagy valószínűséggel ezek a gépek is eljuthatnak szolgáltatókhoz. Így kedvezőbb formában hozzá lehet majd jutni ezekhez.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére