Shop menü

KÖNNYŰ LESZ PORTOLNI A NINTENDO SWITCH-RE

Az Nvidia vezérigazgatója szerint a Switch mindent tud, ami a könnyű portoláshoz szükséges.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Könnyű lesz portolni a Nintendo Switch-re

A Nintendo Switch bemutatkozó filmjében több olyan játékot is felfedezhettünk, melyek már megjelentek más platformokra, így például feltűnt a Skyrim és az NBA 2K16 is. Ebből arra lehetett következtetni, hogy ezúttal a Nintendo számára is fontos lesz a külső kiadók támogatása, és a játékaik áthozása a Switch-re.

Jen-Hsun Huang, az Nvidia vezérigazgatója egy befektetői konferenciahíváson beszélt is a témában: szerinte kifejezetten könnyű lesz a többi platformról portolni a Nintendo Switch-re. "A játékok minősége komolyan megnőtt az utóbbi években. Ez annak is köszönhető, hogy a PC, az Xbox és a PlayStation 4, valamint hamarosan a Nintendo Switch is hasonló architektúrára épül abban az értelemben, hogy mindegyik modern GPU-t használ programozható shaderekkel, és alapvetően hasonló dolgokra képesek".

Ezzel együtt Huang elismeri, hogy a PC-ben és a többi konzolban használt APU-k azért eltéréseket is mutatnak majd a Switch-hez képest, hiszen a utóbbiba ARM alapú processzor kerül, míg az előbbiek x86-ot használnak. Ez azonban a vezérigazgató szerint nem jelent komoly problémát a portok elkészítése során.

"Ez azt jelenti, hogy a fejlesztő még nagyobb játékosbázist célozhatnak meg egyetlen közös kódbázissal, és ennek következtében tovább növelhetik játékaik minőségét" - fejezte be Huang.

Mario és Skyrim a nyitójátékok között

Ezzel együtt a Nintendo továbbra sem jelentette be hivatalosan, hogy a Switch bemutatkozó videójában látható játékok tényleg érkeznek-e a konzolra - a játékfelhozatalról ugyanis januárban, egy külön előadáson akar beszélni a cég.

Most viszont belsős forrásoktól kiderült néhány dolog. Mivel az már szinte biztos, hogy a The Legend of Zelda: Breath of Wild nem fog elkészülni a Switch indulására, így nagy nyitócímnek a bemutatkozó videóban is látható Mario-játékot szeretné a Nintendo. Ebben a beszámolók szerint egy 3D-s központi világ kap helyet, ahonnan különböző más világokra mehetünk, mint a Super Mario Galaxyban. Azonban a forrás hangsúlyozza, hogy maga az akció már nem 3D-ben zajlik majd.

Szintén nyitójáték lehet a Wii U-ra már megjelent Splatoon, amit a bizonyos régiókban a konzol mellé csomagolnak is. Legalábbis a drágább csomagokhoz, mert várható egyébként egy olcsóbb csomag is, kevesebb belső tárhellyel és játékok nélkül.

Végül pedig a beszámolók arról szólnak, hogy a Skyrim is a nyitójátékok között lesz: ezen már egy ideje javában dolgozik a Bethesda, a most megjelent Special Edition változatot portolják át. Ezzel kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy a modtámogatás is megvalósítható lehet, de csak hasonló limitációk mellett, mint a PlayStation 4-en, és az biztos, hogy a játék megjelenésekor még nem válik elérhetővé.

Galéria megnyitása

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére