Hideo Kojima, a Metal Gear Solid rendezője elmondta, hogy szeretne búcsút venni a Metal Gear szériától, hogy másfajta játékokra koncentrálhasson, de eddig még nem találta meg az alkalmas személyt maga helyett, akinek átadhatná a stafétát. A Game Informernek adott interjúban elmondta, hogy franchise kézben tartása nem könnyű, és attól tart, hogyha valaki más kezelné, akkor ugyanaz történne, mint az Alien szériával, azaz a minőség szenvedne kárt. Kojima egy konyhához hasonlította a cégét, ahol ha lecserélik a főszakácsot, megváltoznak az ízek.
"A franchise általában nyitottabb lesz, mint az Alien esetében. Őszintén szólva már akartam valami hasonlót tenni, csak hogy megváltoztassam. Nem is tudom, néha lehet, hogy nehéz a széria terhét hordozni. Nehéz kezelni a franchise-t. A Metal Gear Rising Revengeance, ami egy spin-off volt, viszont szerencsére jól sikerült. Szeretnék kilépni a Metal Gear a produceri szerepköréből, és más játékoknak szentelni magam. Eddig ez nehéznek bizonyult."
Kojima azzal folytatta, hogy szerinte az Aliens (A bolygó neve halál) pozitív példája volt annak, hogy egy szériához új rendező érkezett. Sajnos az ő helyzetük inkább a Terminátorra emlékeztette, ami szerinte már nem volt jó, miután Cameron otthagyta.
Kojima már korábban is felvetette, hogy átadja a szériát, már a Metal Gear Solid 4: Guns of the Patriotsra is azt mondta, hogy az lesz az utolsó darab, ami a vezetésével készül, de a Metal Gear Solid 5: Ground Zeroes és a The Phantom Pain kedvéért mégis visszatért. Nem akarja azonban, hogy úgy emlékezzenek rá, hogy ő a "Metal Geares csávó", és valami egészen más jellegű darabot szeretne fejleszteni. A játékiparon belül maradva olyan játékokat akar készíteni, amelyek vagy indie-jellegűek, vagy nagy költségvetésűek, de nagyban különböznek az MG szériától. A játékiparon kívül pedig a filmkészítés, vagy a regényírás érdekelné még.
"Majdnem 50 éves vagyok, így nincs már sok időm. Ha bakancslistát akarnék készíteni, az nagyon hosszú lenne. A korom miatt kezdek azokra a dolgokra gondolni, amiket még meg kell tennem, mielőtt meghalok."
A Metal Gear Solid 5: Ground Zeroes március 21-én fog megjelenni PS3-ra, PS4-re, Xbox 360-ra és Xbox One-ra.