Kiszivárgott képeken az el nem készült Rockstar-féle Agent

2009 óta nem tudjuk, hogy a játék elkészül-e valaha, de legalább most néhány kép kiszivárgott belőle.

Kiszivárgott képeken az el nem készült Rockstar-féle Agent

Ha még emlékeztek, az Agent fejlesztését eredetileg 2009-ben jelentette be a Rockstar kizárólag PS3-ra. Az eddig elérhető információink szerint egy kémes játék lett volna, ami az 1970-es évek "legsötétebb napjaiba" vitt volna el minket - a bejelentése óta azonban hivatalos információ nem érkezett róla, és valószínűleg már sosem készül el. A Rockstar központi csapata dolgozott rajta egy ideig Edinburgh-ban, és ugyan a Take-Two még 2010-ben, majd 2011-ben is úgy nyilatkozott, hogy a játék fejlesztés alatt áll, és ki fogják adni, azóta csak annyit tudunk, hogy egyszer megújították az Agent védjegyét 2013-ban.

Az Agent eleve egy furcsa bejelentés volt, hiszen a Rockstar számára egy PS3-exkluzív játék fejlesztése nem tűnt túl logikusnak, főleg, hogy 2010-ben már a Grand Theft Auto-sorozaton kívül is tudtak hatalmas sikert aratni a szintén multiplatform Red Dead Redemptionnel.

Mindenesetre most új képek és rajzok kerültek elő a játékból egy olyan grafikusnak köszönhetően, aki 2009 és 2010 között dolgozott az Agenten - vagyis ezek még vastagon az előző generációra készültek. A grafikus elmondása szerint aztán 2010-ben őt és a csapatát is levették a játékról, és átették őket a Grand Theft Auto V projektre. Az alábbi kép mellett az IMGUR-on lehet továbbiakat találni, nézzétek meg őket.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward