Bár még mindig sokan kételkednek abban, hogy mennyire lesz megvalósítható Elon Musk 2013-as ötlete, amelynek keretében a SpaceX és a Tesla alapítója gigantikus csőpostahálózatokkal forradalmasítaná a tömegközlekedést, a kezdeményezésnek máris van egy versenytársa. Egy elsősorban űrrepüléssel foglalkozó kínai állami cég képviselői ugyanis bejelentették, hogy elkezdik vizsgálni egy nagysebességű, „repülő vonat” megvalósítási lehetőségét. A tervek szerint az új jármű csúcssebessége 4000 km/óra körül lenne, ami négyszerese a kereskedelmi repülők sebességének, és tízszer gyorsabb a jelenlegi leggyorsabb nagysebességű vonatnál (ami egyéként szintén kínai fejlesztés).
A CASIC nevű cég most nyilvánosságra hozott tervei alapján az új vonat egy vákuumcsőben futna, amelyben mágneses levitációval, azaz maglev technológiával zajlana az utaskabinok mozgatása. Az egész rendszer tehát kísértetiesen hasonlít a Hyperloop koncepciójára, azzal a különbséggel, hogy a Musk ötletén dolgozók 1200 km/órás csúcssebességet tűztek ki célul, és a jelenlegi tesztpályákon 320 km/óránál tartanak.
A kínai fejlesztők pontosan a sebességbeli különbségre helyezték a hangsúlyt a tervek nyilvánosságra hozatalakor, mondván, hogy lehetséges, hogy a tervek hasonlítanak a Hyperlooppal kapcsolatos elképzelésekre, de a CASIC lesz az első olyan cég a Földön, amely szuperszonikus felszíni közlekedést próbál megvalósítani. Hogy ezt a hihetetlen sebességet hogyan akarják biztonságosan elérni, arról egyelőre nincs túl sok információ, de a cég főmérnöke azzal nyugtatta az érdeklődőket, hogy a járművek lassabb ütemben fognak felgyorsulni, mint az utasszállító repülők.
Bár a tervek megvalósíthatóságával kapcsolatban sokan nagyon szkeptikusak, azt semmiképp sem lehet egy legyintéssel elintézni, hogy a CASIC komoly állami támogatással vág bele a projektbe, és a munkát legalább 20 nagynevű kutatóintézet is segíti majd. Bár határidőkről eddig nem esett szó, elviekben először regionális központok között építenék ki a csővasutakat, és ezekben a szerelvények „csak” 1000 km/órával haladnának. A legnagyobb városok közt aztán ennek duplájára növelnék a sebességet, végül a legtávolabbi fontos célpontokat 4000 km/órás vonalakkal kötnék össze.
Ez utóbbi céllal kapcsolatban – a főmérnök nyilatkozata ellenére – sokan kétségüket fejezték ki, mondván, hogy egyáltalán nem biztos, hogy az emberi test egyáltalán képes tartósan kibírni ilyen sebességet, és főleg az ennek eléréséhez gyorsulást. Többen arra is rámutattak, hogy Kínának hat évbe telt, mire nagysebességű vonatjait 300 km/óráról 350-re gyorsította. Felmerült továbbá az is, hogy mi történik, ha a száguldó járműnek mégis meg kell állnia menet közben, mert mondjuk károsodott a cső, amelyben halad. Ebben az esetben nincs az a fékezőrendszer, amely mellett az utasok túlélnék a vészfékezést.



























