Kihalnak a konzolok?

A Crytek főnöke szerint a böngészős és mobil játékok fogják uralni a piacot.

Kihalnak a konzolok?

Cevat Yerli, a Crytek főnöke kérdésesnek tartja a konzolok jövőjét. "Állandóan azt halljuk, hogy a konzolok kiszorítják a PC-t. Épp ellenkezőleg, szerintem a konzolok következő generációja lesz az utolsó" – nyilatkozta egy interjúban. "Persze még mindig ott vannak a hardcore játékosok, akik egy óráig installálnak egy játékot, aztán 8 órán keresztül játszanak vele egyhuzamban, de ezek a fogyasztók egyre inkább kisebbségben lesznek. A mai játékosok 99 centet fizetnek egy játékért, letöltik és 15-20 percet játszanak vele naponta kb. két hónapon keresztül, aztán továbblépnek."

Yerli azt is elmondta, hogy bár a CryEngine licencek alapján készülnek játékok Wii U-ra, a Crytek nem fejleszt erre a platformra. A cég hozzáállása a PS Vitához is hasonló. "A Playstation Vita jelenleg túl bizonytalan platform a számunkra. Technikailag nagyon vonzónak találom a Vitát, és jól elszórakozom vele, ez nem kérdés. Üzleti szempontból azonban kissé túl későn érkezett."

A streamelt szolgáltatásokkal kapcsolatban Yerli véleménye az, hogy még nem állnak készen arra, hogy kiszolgálják a hardcore PC játékosok igényeit. Az internet technológia hátrányai, a tömörítési hibák és a lag miatt az olyan grafikájú játékok, mint a Crysis nem mutatnak jól streamelve, úgy néznek ki, "mintha az Avatart néznénk alacsony felbontásban Youtube-on."

A Crytek elkövetkezendő évekre szóló tervei között a következő játékok szerepelnek: Crysis 3, Warface (ingyenesen játszható shooter), Homefront 2, Ryse (exkluzívan Kinectre).

 

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward