Az Nvidia háza táján mozgalmasnak ígérkezik a következő időszak, ugyanis áprilisban, májusban, valamint júniusban is érkezhet egy-egy új videokártya a GeForce RTX 40-es sorozatba. Április folyamán a már oly sokat említett GeForce RTX 4070 jelenik meg, méghozzá 2023. április 12-én, amikor maga a termék és a listaáron érkező verziók debütálnak, majd egy nappal később a forgalmazás is megindul, illetve azt is megnézetjük, mire képesek a drágább modellek, már ami a teljesítményt illeti. A napokban arról is érkezett információ, hogy május folyamán újabb termékek megjelenésére lehet számítani, ugyanis a GeForce RTX 4060-as család két tagja várhatóan abban a hónapban mutatkozhat be. A GeForce RTX 4060 Ti és a GeForce RTX 4060 közül egyelőre csak előbbinél tűnik biztosnak a májusi rajt.
A legújabb információk szerint a június sem lesz eseménytelen, ugyanis akkor mutathatja be a vállalat a GeForce RTX 40-es sorozat legolcsóbb és legkisebb tagját, a GeForce RTX 4050-es modellt. A szóban forgó videokártya várhatóan az AD107-es GPU köré épül majd, ami természetesen továbbra is a TSMC 4N gyártástechnológiájával készül, csak úgy, ahogy a GeForce RTX 40-es sorozat többi képviselőinek grafikus processzorai. Mivel azonban belépőszintű megoldásról van szó, erőforrások terén eléggé szerénynek ígérkezik a kép. Az AD107-es GPU, ami a GeForce RTX 4060 fedélzetén is jelen lesz, a belépőszintű modellnél alapos visszavágásra számíthat, azaz 3072-nél kevesebb aktív CUDA magot kaphat – utóbbi mennyiség a GeForce RTX 4060 esetében érhető el, és abban az esetben gyakorlatilag teljes funkcionalitású GPU-t használnak.
A GeForce RTX 4050 Laptop GPU esetében 2560 aktív CUDA mag áll rendelkezésre, nincs kizárva, hogy az asztali modell is hasonló kvalitásokkal rendelkezik majd. A GPU mellé 96-bites adatsínen keresztül kapcsolódhat 6 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memória, azaz a GeForce RTX 3050-hez képest ezen a téren visszalépésre számíthatunk, hiszen utóbbi 128-bites memória-adatsínt és 8 GB-nyi GDDR6-os fedélzeti memóriát használhatott. Ennek ellenére egészen biztos, hogy a GeForce RTX 4050 gyorsabb lesz elődjénél.
Az új modell doboza egy 2022-es sajtóeseményen már felbukkant a Galax háza táján, azóta viszont nem érkeztek fotók a termékkel kapcsolatban. Ahogy a júniusi rajt tervezett időpontja egyre közeledik, a GeForce RTX 4050 várható paramétereivel kapcsolatban is egyre inkább tisztulhat a kép.