Shop menü

JÖVŐRE JÖHET AZ ÚJ APPLE WATCH ULTRA, MOST CSAK ÚJ SZÍN ÉRKEZETT

Az Apple kiadott egy fekete Watch Ultra modellt, de az csak a tavaly eszköz egy új ruhában, jövőre viszont már tényleg érkezik a Watch Ultra 3 egy elemző szerint.
Szécsi Dániel
Szécsi Dániel
Jövőre jöhet az új Apple Watch Ultra, most csak új szín érkezett

Túl van az Apple az iPhone 16 széria bemutatóján, és az okostelefonnal együtt érkezett új vezeték nélkül fülhallgató, valamint okosóra is. Bejelentette a vállalat az Apple Watch Series 10-et, ami némiképp módosított dizájnt vonultat fel, ennek köszönhetően vékonyabb lett a korábbi termékeknél. A Watch Ultra is szóba került, de új generáció ebből nem érkezett, most viszont Ming-Chi Kuo ennek kapcsán osztott meg új információkat.

Az Apple Watch Ultra 3 „kihagyta” a mostani nagy bejelentést, mert csak 2025-ben fog debütálni.

Az Apple fejlesztéseivel kapcsolatosan általában igen jól informált elemző arról írt friss beszámolójában, hogy jövő évre várható a csúcskategóriás okosóra modellfrissítése. Eddig vegyes pletykák jártak az eszközzel kapcsolatosan, de a legtöbb információ már korábban is úgy tartotta, hogy 2025-ben kerülhet terítékre a Watch Ultra 3. Ezt erősítette most meg Ming-Chi Kuo is.

Galéria megnyitása

Az első generációs Watch Ultrát az Apple 2022-ben jelentette be, majd egy évvel később, 2023-ban befutott az eszköz második generációja is. Noha 2024-re nem jutott modellfrissítés, azért sem maradt le teljesen az eseményről, az Apple előállt egy új színnel. Egy friss szín mindig jól jön, ha fel kell hívni a figyelmet egy korábban bejelentett termékre, ezt más gyártóktól sem idegen módszer.

A Watch Ultra 2 elérhetővé vált fekete titán kivitelben is, az eddig natúr színopció mellett.

A fekete színt továbbra is narancssárga beütésekkel kombinálja az Apple. Nagyon mutatós lett az új változat, és bár a sötétebb kivitel tűnhetne diszkrétebbnek, a nagyra nőtt és sportos megjelenésű Watch Ultra feketében is robusztus és figyelemfelkeltő jelenség maradt.

Galéria megnyitása

A fekete titán tokhoz igazítva az Apple elkészített több sötét, fekete szíjat is. Nagyon jól mutat az eszköz az új Alpesi pánt sötétzöld változatával, vagy éppen a szövetes Terep pánt fekete verziójával. Ezek kapcsán azt is kiemelte a vállalat, hogy karbonsemlegesek. Az Óceáni szíj a vízi sportoknál jó opciót jelenthet, és ebből is kínál teljesen feketét a vállalat. De mind közül a legérdekesebb a fekete színű titán milánói szíj. Ennek már lesz egy komoly felára is.

Galéria megnyitása

Az Apple Watch Ultra 2 380 ezer forintot kóstál, de aki a titánból készült milánói szíjjal szeretné magáévá tenni, az már 430 ezer forintos vételárral kénytelen számolni. Ez az 50 ezer forint nem szerény felár, mégis egészen jó ajánlat ez annak tükrében, hogy külön 95 ezer forintot kell érte kifizetni. Persze a Watch Ultrára nincs igazán olcsó gyári szíj, az egyszerű szövet és fluorelasztomer opciók is 45 ezer forintot kóstálnak.

Galéria megnyitása

Ming-Chi Kuo a Watch Ultra 3 mellett még kitért arra is, hogy az Apple a Watch SE termékvonalon is 2025-ben hozhat új modellt. Jövőre tehát a modellpaletta minden tagja cserélődhet. Eddig kettő érkezett a Watch SE-ből is, 2020-ban az első, majd 2022-ben a második. Két éves léptekkel idén jöhetett volna a harmadik, de minden jel szerint 2025-re tolódik az olcsóbb okosóránál a modellváltás.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére