Shop menü

JADE RAYMOND ÚJ STÚDIÓT ALAPÍTOTT, A SONY KEZDTE EL PÉNZELNI

A Ubisoft, az Electronic Arts és a Stadia után függetlenül folytatja az iparági veterán.
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Jade Raymond új stúdiót alapított, a Sony kezdte el pénzelni

Jade Raymond nem ma kezdte pályafutását a játékiparban. Már 2002-ben az Electronic Artsnál dolgozott, ahonnan a Ubisofthoz vezetett az útja, és talán itt járult hozzá leginkább a játéktörténelemhez, amikor is producerként sikerült tető alá hoznia az Assassin's Creed első két részét. Később aztán az ő vezetésével alakult meg a Ubisoft Toronto csapata, ahol már vezetőként bábáskodott olyan játékok felett, mint a Watch Dogs, a Far Cry 4 vagy éppen a Splinter Cell: Blacklist.

Innen aztán érdekesen folytatódik a történet. A hölgy visszament az Electronic Artshoz, ahol a vezetésével létrejött az EA Motive stúdió, aminek elméletileg előbb-utóbb egy saját játékot is kellett volna készítenie, azonban erre sosem került sor, így végül Raymond nevéhez egyedül a Star Wars: Battlefront 2 kötődik. Ezt követően innen is távozott, ugyanis kapott egy visszautasíthatatlan ajánlatot a Google-től, hogy ő építheti ki és vezetheti a Stadia saját fejlesztésű exkluzív játékaiért felelős csoportot.

Innen azonban már mindenki tudja mi történt: a Google gyakorlatilag letett a Stadiáról, és végül Raymond vezetése alatt egyetlen játék sem jelent meg az általa vezetett csapattól. Mondhatjuk tehát, hogy az utolsó két munkahelyével némileg szerencsétlenül járt, míg a korábbi években különböző vezetői pozíciókban sikeresen szállította a sikercímeket.

Akárhogy is, a hölgy most hivatalosan is bejelentette, hogy visszatért Montreálba, és Haven néven egy teljesen új, immár független stúdiót alapított.

"Elég sok ideje, már több mint 25 éve készítek játékokat. Szerencsém volt részt venni két teljesen új, később sikeressé váló sorozat megteremtésében, és több csapatot és stúdiót felépítettem már a semmiből. Ezen kalandok egy része sikeresebb volt, mint azt valaha el tudtam volna képzelni, míg más dolgok nem annyira jöttek be. Mostanában sokan kérdezték tőlem, hogy mindezek után még mindig a játékiparban szeretnék dolgozni? A válasz pedig egy egyértelmű igen! Én ide tartozom!" - kezdte Raymond.

A hölgy elmondta, hogy semmit nem talál élvezetesebbnek annál, mint amikor összerak egy csapat kreatívot a zeneszerzőktől a grafikusokon és írókon át a programozókig, és azokkal közösen létrehoznak valami egészen újat, amit aztán emberek tömegei fedeznek majd fel.

Úgy tűnik, hogy ezzel nem is lesz gond, ugyanis a Sony rögtön beállt a stúdió mögé, így az első játékuk kifejezetten PlayStationre készül.

Vélhetően hasonló dologról van szó, mint amikor a Sony megtalálta Hideo Kojimát, miután az függetlenedett, és finanszírozta a Death Stranding fejlesztését. Ennek fényében tehát akár még arra is lehet számítani, hogy Raymond játéka előbb-utóbb megjelenhet PC-re is, de természetesen ez még csak találgatás.

Mint ahogy azt sem tudjuk egyelőre, hogy milyen játékról van szó. Egyáltalán nem zárható ki, hogy a Stadiánál megkezdett fejlesztést valamilyen formában meg tudták venni a Google-től, és azt folytatják, de erre jelenleg nincs semmilyen bizonyíték, mint ahogy az is csak feltételezés, hogy Raymond új csapatának magját a Stadiától elbocsátott fejlesztők alkothatják.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére