IW: "Nem érezzük kötve magunkat a COD-hoz"

Az Infinity Ward kreatív stratégája, Robert Bowling elmondása szerint megvan rá az esély, hogy ha túl vannak a Modern Warfare 2 kiadásán, valami másba kezdenek bele. "Ha ezzel végeztünk, akkor talán valami másba, valami újba vágjuk a fejszénket. Ha mást akarunk, akkor mást is fogunk csinálni. Nem vagyunk hozzáláncolva a Call of Duty játékokhoz."

"Ettől függetlenül fogunk még CoD-okat csinálni, mert jó mókának tartjuk. Ha eljön az idő, hogy már nem élvezzük, akkor tovább lépünk."

Egy valami azért biztos, bármit is kezd majd a cég, az tuti, hogy nem a MW2 Wii verzióját fogják elkészíteni! "Ha úgy éreztük volna, hogy át tudjuk ültetni a vizuális élményt más platformokra is, akkor boldogan megtettük volna" - magyarázta. "Jelen pillanatban úgy hisszük, hogy a Wii nem tudja hozni azt az élményt, amit mi elképzeltünk. Szeretnénk egyelőek lenni minden platformon és ha ez nem megvalósítható valahol, akkor oda nem fejlesztünk."

A Wii fanatikusok megnyugtatására azért el kell mondjuk, hogy a végleges döntés a kiadó Activision kezében van. Ha ők úgy döntenek, hogy hoznak Wii-re egy MW2-t, akkor átdobják a melót a Treyarchnak és meg van oldva. A játék egyébként jövő kedden (november 10.) érkezik PC-re, PS3-ra és Xbox 360-ra.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward