Shop menü

ITT A VILÁG LEGBIZTONSÁGOSABB KOMPAKT MAGSAFE POWER BANKJA

A SolidSafe Air névre keresztelt eszköz nagyon vékony és könnyű is, de éppen emiatt azért a kapacitása is korlátolt.
Szécsi Dániel (DemonDani)
Szécsi Dániel (DemonDani)
Itt a világ legbiztonságosabb kompakt MagSafe power bankja

Az elmúlt időszakban különösen sok gyártó kezdett MagSafe technológiát használó hordozható akkumulátorokat fejleszteni. Sokan készültek arra, hogy az iPhone Air mellett a felhasználóknak szüksége lesz majd erre, mivel az extravékony okostelefonba gyárilag nagyon sovány akkut tudott “belekanalazni” az Apple.

Ezúttal a Better Mobile Xperience, röviden BMX termékével ismerkedhetünk meg, ami rendkívül biztonságos, nagyon vékony és könnyű is. A SolidSafe Air 5K névre hallgató eszköz nem sokkal vékonyabb, mint az iPhone Air, miközben lényegesen nagyobb kapacitással szolgál a mobilhoz képest. 5000 milliamperórás kapacitású a telep, amiről gond nélkül teljesen feltölthető egy alkalommal az Apple eddigi legvékonyabb okostelefonja.

A fő érdekességét az adja a SolidSafe Air 5K-nak, hogy nem hagyományos erőforrás található benne, hanem egy félszilárdtest akkumulátort kapott. 

A különleges cella esetén a folyékony elektrolitot egy sűrű anyag váltja fel, amely közvetlenül az aktív elektródák közé van keverve. Ez még nem az a szilárdtest akku, amire sokan a Szent Grálként tekintenek, de már számos előnye van a hagyományos telepekhez képest. Jobb az energiasűrűsége, ellenállóbb a fizikai behatásokkal szemben, és nagyobb a szilárdsága. 

Galéria megnyitása

Kiemelte a BMX, hogy szinte bármilyen stressznek kitehető a SolidSafe Air 5K, nem kell attól tartani, hogy kigyulladna vagy felrobbanna egyik pillanatról a másikra. Ennek bizonyításaként szétszereltek egy power bankot, kalapáccsal beleveretek egy csavart, és nemhogy nem gyulladt ki az eszköz, hanem változatlan teljesítménnyel töltötte tovább a kábelen keresztül hozzá csatlakozó iPhone-t.

Galéria megnyitása

A biztonság fokozása érdekében a BMX mérnökei még a burkolatot is megerősítették, titánba lett csomagolva a SolidSafe Air 5K. Tehát hatalmas erőhatásnak kell érnie a terméket ahhoz, hogy a telep közvetlen veszélynek legyen kitéve. A titán alkalmazása ebben az esetben azért is hasznos, mert ezzel csökkenthető a kiegészítő tömege.

Galéria megnyitása

A BMX újdonsága a világ legvékonyabb félszilárdtest technológiás power bankja lett, mindössze 6,8 milliméteres testet öltött, miközben mindössze 116 grammot nyom. Összességében sem sok hordozható akkumulátor van, ami ennél kecsesebb lenne, de a Xiaomi például biztosít egy 6 milliméteres konstrukció ugyanilyen kapacitással, ez a kiegészítő is idén debütált SiC cellával szerelve. 

Galéria megnyitása

A SolidSafe Air 5K 15 wattos teljesítménnyel tudja majd tölteni a rábízott okostelefonokat vezeték nélküli formában. Van kábeles töltési lehetőség is a tarsolyában, és ezt kihasználva már 20 W-ra képes nagyobb hatékonyság mellett. Arra is képes, hogy egyszerre töltsön vezeték nélküli módon és az USB csatlakozón keresztül, ilyenkor 10 W-ot tud leadni kábelen és 12 W-ot a Qi2 szabványt használva. 

Galéria megnyitása

A mágneses rögzítési lehetőséget a Qi2 előírásainak megfelelően biztosítja a termék, ami azt jelenti, hogy nemcsak az iPhone-ok hátára lehet majd ezáltal feltapasztani, hanem például a Qi2-t támogató Pixel 10 szériás eszközökkel is kihasználható ez. Az akkumulátor töltöttségi szintjét a hátlapra pakolt LED-ek mutatják a használat során. Arany, ezüst és fekete színben kerül forgalomba az újdonság. 

Galéria megnyitása

A BMX SolidSafe Air 5K ajánlott fogyasztói ára 60 dollárban lett meghatározva. Nem különösebben drága ahhoz képest, hogy mennyire különleges darab.

Hírlevél feliratkozás
A feliratkozással elfogadom a Felhasználási feltételeket és az Adatvédelmi nyilatkozatot.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére