Idegi stimuláción alapuló terápiát tesztelnekembereken az Egyesült Államokban: a DARPA által támogatott két kutatócsoport tagjai abban reménykednek, hogy a módszerrel segíthetnek azon több ezer katonán, akiknek korábbi fejsérülésük következtében gondok vannak hosszú távú emlékezetükkel. Korábbi kutatások során annyit már sikerült igazolni, hogy az emlékképzés és emlékraktározás agyi működésének elektromos mintázatát utánozva a sérülések nyomán képződött „lyukak” áthidalhatók. Egy működő kezelés a katonákon kívül a sztrókon átesett betegeknek is segíthet, és talán az öregedés miatt bekövetkező memóriazavarokra is megoldást jelenthet.
Mivel az elektródák agyba ültetése nem kockázatmentes vállalkozás, a mostani teszteken olyan alanyok vesznek részt, akik epilepsziájuk miatt már rendelkeznek implantált eszközökkel. Az elektródák révén monitorozható az agy működése, és bizonyos idegsejtcsoportok célzott stimulálása is megoldható.
Az élmények rövid távon a hippokampuszban alakítódnak át emlékekké, itt érnek ugyanis össze az érzékszervekből befutó, feldolgozott információk. Ahhoz, hogy ezek az emlékek később is hozzáférhetőek legyenek, át kell kerülniük a hosszú távú memóriába. Ennek a lépésnek a szakértők szerint alapfeltétele, hogy egy bizonyos jel a hippokampusz egyik részéből (CA3) egy másikba utazzon (CA1). Ez az emlékezetzavaros betegek nagy részében nem történik meg, a kutatók azonban úgy vélik, hogy ha mesterségesen újraalkotják ezt a jelet, az segíthet az emlékek bevésésében.
Az egyik kutatócsoport képéket mutogatott kísérletük 12 alanyának, akiknek 90 másodperc elteltével fel kellett idézniük, hogy mit láttak. A szakértők eközben folyamatosan figyelték a CA3 és a CA1 régió elektromos aktivitását. Később egy algoritmus segítségével elemezték a két agyi terület működésének lehetséges összefüggéseit, és ezen adatok alapján rövidesen az esetek 80 százalékába nagy pontossággal meg tudták jósolni, hogy a CA3-ban bekövetkező aktivitás nyomán milyen működési mintázat várható a CA1 régióban.
Az algoritmus révén tehát a hiányzó összekötő jel nélkül is megjósolható, hogy milyen idegi működésekre lenne szükség a CA1-ben, ami az elektródák révén meg is valósítható, mondják a kutatók. Állatkísérletek során ezzel a megoldással már sikerült is jelentősen javítaniaz alanyok emlékezetét. Ami az emberi tesztelést illeti, eddig egyetlen betegen próbálták ki a stimulálásos megoldást, azt azonban egyelőre még nem lehet megmondani, hogy ez a kísérlet mennyire volt sikeres. A szakértők a következő hónapokban újabb emberi résztvevőkön is megkezdik a tesztelés ezen részét, így rövidesen kiderülhet, hogy fajunk tagjain is hatásos-e a terápia.
A Pennsylvaniai Egyetem kutatói ezzel párhuzamosan egy másik megközelítést alkalmaztak. A szakértők azt aknázták ki, hogy az emberek emlékezete nem mindig működik egyforma hatékonysággal, hanem attól függően, hogy mennyire vagyunk pihentek, mennyi kávét fogyasztottunk, vagy hogy mennyire stresszes a környezet, eltérő mértékben tudjuk felidézni a korábban megtapasztalt élményeket. A szakértők epilepsziás betegeken kísérletezve rájöttek, hogy a hippokampusznak otthont adó halántéklebeny középső részének stimulálásával az emlékezet javítható, amikor éppen rosszul teljesítünk. Ha viszont az alany éppen jó passzban van, a stimulálás rontja emlékezetének teljesítményét.
A kutatók kísérleteik során 28 ember agyi aktivitását vizsgálták, miközben az alanyok korábban olvasott szavak sorát idézték fel. A működési mintázatok alapján a szakértők egy algoritmus segítségével idővel nagy pontossággal meg tudták jósolni, hogy az alany emlékezni fog-e egy adott szóra. Később olvasás közben a résztvevők agyát a problematikusnak vélt szavaknál stimulálni kezdték, és ennek eredményeként az alanyok 40 százalékkal jobban teljesítettek, mint stimuláció nélkül. Azzal kapcsolatban egyelőre mindkét projekt esetében csak találgatnak a szakértők, hogy az idegi ingerlés pontosan miért és hogyan javítja az emlékezetet, de kellő mennyiségű kísérlet után talán erről is többet tudnak majd mondani.



























