Shop menü

HOGYAN KERÜLT BE A TELJES TIMESPLITTERS 2 A HOMEFRONTBA?

És hogyan fértek ehhez hozzá a játékosok?
Vaffler Dániel
Vaffler Dániel
Hogyan került be a teljes TimeSplitters 2 a Homefrontba?

Az utóbbi napokban az borzolja a kedélyeket, hogy játékosok felfedezték, nem csak a TimeSplitters 2 első néhány pályáját lehet kipróbálni a Homefront: The Revolutionbe épített easter egg segítségével, hanem többé-kevésbé végig lehet nyomni az egész játékot. Idáig azonban trükkös út vezetett, ugyanis ennek megnyitásához egy titkos kód (gombkombináció) kell, amiről sokáig azt hitték, hogy elveszett és senki nem tud róla. Azonban nem olyan régen újra felfedezték - ráadásul, mint kiderült, többféle kód is létezik.

A dolog tényleg működik, ráadásul az Eurogamer belsős forrásokból még arra is fényt tudott deríteni, hogy mi történt valójában. Ezek szerint a kódok még az eredeti TimeSplitters 2-höz készültek, és ennek megfelelően változtatás nélkül kerültek át abba a verzióba, ami elérhető a Homefront: The Revolutionön keresztül. Egészen konkrétan a fejlesztő Dambuster stúdió ezt nem is vette észre a Homefront megjelenése előtt, csak jóval utána.

Az eredeti szándékuk az volt, hogy a Homefrontban amolyan easter egg jelleggel csak a TimeSplitters 2 első két pályája legyen játszható, ugyanis idő hiányában nem tudták letesztelni, hogy további pályák megfelelően működjenek.

Azonban ennek ellenére a teljes TimeSplitters 2-t (pontosabban annak teljes sztori módját) betették a Homefrontba, ez ugyanis gyorsabb megoldás volt, mint valahogy kivágni az első két pályát. Végül az lett a megoldás, hogy egyszerűen betettek egy mesterséges korlátot, hogy ne lehessen tovább menni.

Arra azonban nem figyeltek, hogy a TimeSplitters 2 eredeti változatában meglévő kódok működtek - ezek valószínűleg még a tesztelés során maradhattak benne a játékban, így például a tesztelők az egyik ilyen kóddal ki tudták oldani az összes pályát. De az is lehet, hogy a kódok a sajtó miatt, vagy valamilyen esemény okán kerültek eredetileg a játékba, hogy bizonyos szegmenseket egyszerűbb legyen prezentálni, bármikor lehessen ide-oda ugrálni a kódok segítségével.

Akárhogy is, végső soron a lényeg, hogy amíg a rajongók arra várnak, hogy valaha folytatás készüljön a TimeSplitters 2-höz, addig is újra lehet tolni a játékot, habár ehhez át kell verekednünk magunkat a Homefront: The Revolution történetének jelentős részén. Körülbelül hét óra játékidő alatt lehet eljutni odáig, hogy elérjünk a The Restricted Zone nevű területre, ahol a jelen lévő játékgép segítségével oldhatjuk fel a TimeSplitters 2-t.

Hogy mi lesz a TimeSplitters jövője, az még némileg bizonytalan. A jogok jelenleg a THQ Nordic, vagyis az Embracer Group tulajdonát képezik, és legjobb tudomásunk szerint a Deep Silver Dambuster már egy ideje tervezi a folytatást, mégpedig a Free Radical Design (a stúdió eredeti neve) egykori veteránja, Steve Ellis közreműködésével.

Neked ajánljuk

    Tesztek

      Kapcsolódó cikkek

      Vissza az oldal tetejére