Amikor az Intel hivatalosan is hódító útjára indította Oak Trail platformját, a vállalat illetékesei úgy fogalmaztak, hogy a friss platform köré épülő tábla PC-k képesek a Windows, illetve a különböző egyéb operációs rendszerek futtatására is. A The Register információi szerint az Intel elnök-vezérigazgatója, Paul Otellini a vállalat pénzügyi eredményeivel foglalkozó konferencián megemlítette, hogy az egyéb operációs rendszerek között bizony a Google méltán népszerű Android szoftverének 3.0-s kiadása is szerepel.
Érdekesség, hogy az Android 3.0 x86-osarchitektúrával való kompatibilitásának kérdéséről nem a Google, hanem az Intel szakemberei gondoskodnak. Mr. Otellini elmondása szerint megkapták az Android forráskódját - a Honeycomb változatét, azaz az Android 3.0-ét - így most az operációs rendszer portolásán munkálkodnak a fejlesztők, hogy minél hamarabb megjelenhessenek az Android 3.0-t futtató x86-os Oak Trail tábla PC-k. A vállalat szoftvermérnökei a jelek szerint nem tétlenkednek, ugyanis Otellini szerint az Intel egyes partnerei a nem is oly távoli jövőben - természetesen még idén - megkezdhetik az Android 3.0-s Oak Trail tábla PC-k gyártását.Egyéb források szerint az Acer, az ASUS és a Lenovo kínálatában még idén feltűnhetnek az Android 3.0-s mobil operációs rendszerrel ellátott Oak Trail tábla PC-k, de hogy erre pontosan mikor kerül sor, azzal kapcsolatban egyelőre nem állnak rendelkezésre információk. Egyelőre az sem világos, hogy pontosan mekkora piaci részesedésre tehetnek majd szert az Oak Trail platformra alapozó, Android 3.0-s operációs rendszerrel ellátott termékek, de az Intel háza tájáról származó hírek alapján - amelyek arról számoltak be, hogy az Intel támogatja az Oak Trail tábla PC-k gyártóit - szinte biztos, hogy rengeteg Oak Trail tábla PC készülhet majd, amelyek közül az olcsóbbak egészen biztos, hogy Android 3.0-ra alapoznak majd. Egyes feltételezések szerint az ASUS olyan Oak Trail táblá(ka)t is készít, amelyeken mind Windows, mind pedig Android 3.0-s operációs rendszer jelen lesz