Hearthstone kiegészítő több mint 100 új lappal

A Blizzard a folyamatos fejlesztéssel és a kiegészítők megfelelő adagolásával kívánja fenntartani az érdeklődést.

Hearthstone kiegészítő több mint 100 új lappal

A Blizzard bejelentette, hogy a Hearthstone következő kiegészítőjével több mint 100 új kártya érkezik. Jason Chayes, a játék produkciós rendezője a Polygonnak adott interjújában elmondta, hogy a következő frissítés lesz az első kiegészítőjük, amelyben rengeteg új lap érkezik majd. Chayes elmondta, hogy a Blizzard nagyon nagy figyelmet fordít arra, hogy megfelelő tempóban adagolja a tartalmakat, ami igen fontos egy ilyen folyamatosan fejlődő játék esetébe.

"Valóban meg akarunk róla győződni, hogy a tempó megfelelő nem csak a veterán Hearthstone játékosok, de a kezdők számára is."

Chayes elégedett volt azzal, hogy a Curse of Naxxramas szóló kiegészítőt heti csomagokban adagolták, és nem egyben adták ki, így az emberek is hosszabb ideig beszéltek róla.

"Az volt az elképzelésünk, hogy az egész egy egy hónapig tartó ünnep lesz, és tényleg nagyszerűen bevált a dolog."

Chayes elmondta, hogy a Blizzard több olyan kiegészítő kiadásán gondolkozik, amelyek szóló tartalmakat és új játékmódokat hoznak a Hearthstone-ba, de egyelőre ez még csak a hosszú távú terveik között szerepel: "Van egy ötletünk a játék bővítésére, amelyben új módok lennének, és a játékosok többféleképpen játszhatnának, de ez még nem a közeljövőre vonatkozik. Kicsivel későbbre tervezzük, mert egyelőre a jelenlegi játékmódokat akarjuk népszerűsíteni."

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward