Háromféle verzió érkezik az ASUS tábla PC-jéből

Az ASUS Eee PC sorozatába tartozó tábla PC-jét először a CES alkalmával láthattuk még az idei év januárjában. Azóta a mérnökök végre elkészültek a termékkel, így az Első Eee PC sorozatú tábla PC még ebben a hónapban forgalomba kerülhet. A gyártó az újdonságot Eee PC T91-es típusjelzéssel küldi harcba, a termékből rögtön háromféle verziót is készítenek. Az újdonság várható specifikációiról korábbi hírünkben már beszámoltunk, ám most végre a különböző konfigurációkkal kapcsolatos pontos adatok is elérhetővé váltak.

Az első modell a T91-es, a második a T91GO, míg a harmadik a T91A nevet viseli. Közös tulajdonság az új jövevényekben, hogy mindegyikük Intel Atom Z520-as központi egységgel van felszerelve, amely 1,33 GHz-es órajelen üzemel, de emellett a 8,9 hüvelykes, 1024 x 600 pixeles natív felbontással működő érintőkijelző is a kínálat részét képezi. Az újdonságok 1 GB-nyi DDR2-es memóriával, 16 GB-os SSD meghajtóval és egy 16 GB-os SDHC memóriakártyával érkeznek. A készülékek 0,3 Megapixeles beépített webkamerát szintén tartalmaznak, a mellékelt akkumulátorral 5.4 órán át használhatjuk a gépet egyetlen töltéssel.

Első körben a T91-es és a T91GO modellek kerülhetnek a boltok polcaira. A T91GO esetében különlegesség, hogy beépített GPS vevőt, 3G modult és digitális TV tunert is tartalmaz, emiatt néhány dekával nehezebb is, mint a többi konfiguráció. Az újdonság egészen pontosan 1,02 Kg-ot nyom a mérlegen. A T91A konfiguráció majd csak októberben jelenik meg, ezen a terméken a másik két készülékkel ellentétben már nem Windows XP, hanem Windows 7 operációsrendszer fut, sőt, a 8,9 hüvelykes érintőkijelző már a többérintéses alkalmazásvezérlést is támogatni fogja.

Maga az Eee PC T91-es alapmodell 449 fontos áron kerül a boltok polcaira. A másik két modell áráról egyelőre nincsenek információk.

Tesztek

{{ i }}
arrow_backward arrow_forward
{{ content.commentCount }}

{{ content.title }}

{{ content.lead }}
{{ content.rate }} %
{{ content.title }}
{{ totalTranslation }}
{{ orderNumber }}
{{ showMoreLabelTranslation }}
A komment írásához előbb jelentkezz be!
Még nem érkeztek hozzászólások ehhez a cikkhez!
Segíts másoknak, mond el mit gondolsz a cikkről.
{{ showMoreCountLabel }}

Kapcsolódó cikkek

Magazin címlap arrow_forward