A tavalyi év egyik legjobb játéka, és egyben minden idők egyik legjobb akció-kalandjátéka volt a Rise of the Tomb Raider. Habár a Microsoft a minap azt jelentette be, hogy a játék eladásai átlépték az 1 milliót, azért összességében úgy néz ki, hogy az exkluzivitás miatt közel sincs akkora pezsgés körülötte, mint az előd körül volt a megjelenése után - 20 napon belül több, mint 3 millió példányban kelt el, de a Square Enix még így is elégedetlen volt a teljesítményével.
Mindenesetre én a játék tesztelése után mindenkit csak arra tudok buzdítani, hogy adjon neki egy esélyt, mert hatalmas élményből marad ki, ha ezt nem teszi. Szerencsére erre hamarosan többeknek is lehetősége adódik, hiszen az Xbox One után mindjárt PC-re is megjelenik a játék: a kiadó ma bejelentette, hogy egészen pontosan január 29-én kereshetjük a boltok polcain, Magyarországon 12 990 forintos ajánlott fogyasztói ár mellett.
Ezt követi majd várhatóan az év végén a PS4-es változat, de erről egyelőre nincsenek új információink. Mindenesetre grafikailag nyilvánvalóan a PC-s verzió lesz a csúcson, így még annak is megérheti újra beruházni a játékba, aki már esetleg Xbox One-on végigjátszotta.
Örömteli tény, hogy a PC-s portot (és egyébként a PS4-eset is) a Nixxes készíti, így a korábbi tapasztalatokból kiindulva abszolút csúcsminőségre számíthatunk. A Crystal Dynamics és a Nixxes között egyébként is régi a munkakapcsolat: míg előbbi a PS2-es időszak vége óta csak a Xbox-platformokra fejleszt közvetlenül, addig utóbbi készíti el a többi platformra a portokat, és ezek kivétel nélkül remekül sikerülnek.
A PC-s verzióról egyelőre csak annyit tudni, hogy természetesen a Windows 10-re hegyezték ki, támogatja a 4K-s felbontást, és egy teljesen új ambient occlusion technológiával érkezik, aminek a neve VXAO és az Nvidiával közösen fejlesztették ki. Ezek szerint a DirectX 12 támogatása mégsem valósul meg, különben gondolom már javában reklámoznák.
A minimális gépigény a következők szerint alakul:
OS: Windows 7 64bit
Processzor: Intel Core i3-2100 vagy hasonló AMD
GPU: Nvidia GTX 650 2GB vagy AMD HD7770 2GB
RAM: 6GB
Szabad hely: 25GB
DirectX 11